Fűzd fel=hírlevélsorozatok.

Blog

Fűzd fel, mint a gyöngysort!

hírlevélsorozatok, melyeket automatizálhatsz…

Arról már jó néhányszor olvashattál itt, a blogban, hogy mennyire fontosnak tartom én is, hogy már a vállalkozásod legelején legyen olyan megosztható tartalmad (pl: egy letölthető ebookod, egyéb), amihez egy Landing Page (feliratkoztató oldal) van elkészítve, mert ezen keresztül fogod egy név, plusz email címért cserébe a hírlevélküldő rendszeredbe elkészíteni, automatizáltan.

Mit is jelent ez pontosan? Hogyan képzeld el?

Most nézzük meg hogyan is működik! ❤️

  • A keresőből vagy a közösségi média csatornáim egyikéről (Facebook, Instagram, Pinterest, stb). találkozol a letölthető ebookommal.
  • Megnézed a Landing page-n szereplő ajánlatot (leírást, képet).
  • Úgy látod, Neked is épp erre a segítségre van szükséged, kattintasz.
  • Kéred az ebbokot.
  • Beírod a feliratkozó űrlapra a kért adataidat: (név, email címed), majd a küldés gombra kattintasz.
  • Ezt követően szinte azonnal megnyílik egy újabb oldal, ahol megköszönöm, hogy kérted az ebookot, és írom, hogy az ajándékod itt tudod letölteni.
  • Neked csak rá kell kattintanod, és már olvashatod is.

Kicsit a technikai részről írok, ha érdekel:

Mitől is automatizált a folyamat?

Attól, hogy nem akkor írom meg Neked a levelet, amikor kéred, hanem már megírtam előre, és úgy kapcsoltam össze a hírlevélküldő rendszeremben, hogy amikor rákattintottál a gombra, hogy kéred, egy jel volt a levélnek, hogy most induljon el hozzád.

Így meg is történt, elküldte a megadott email címedre.

Mi történik a hírlevélküldő szoftverben?

A feliratkozó űrlapon megadott adatokat a rendszer szépen összegyűjti, listát készít, hogy amikor majd elkészülnek a hírlevelek ki tudja küldeni azoknak, akik a listán szerepelnek, így egyszerűsítve, hogy ne kelljen külön-külön minden egyes feliratkozónak a leveleket egyesével kiküldeni.

Ezért is óriási segítség a hírlevélküldő szoftver használata.

Erről már írtam régebben egy bejegyzést, hogy amikor annak idején elkezdtem a hírlevelezésben egyre többet gondolkodni mi volt az a lépés, amire azt mondtam, hogy ha lehet a használt módszerem egyszerűsíteni, biztosan kipróbálom! Azóta is nagyon örülök, hogy akkor ezt megfogadtam, mert sokkal könnyebb így dolgoznom, és Neked is jó szívvel ajánlom a hírlevélküldő rendszerek használatát.
A blogbejegyzést itt találod, kattints!

Ha már a gyöngysorhoz hasonlítottam...

Miért is?

Mert amikor elkészíted a hírleveleidet egyesével írod meg őket, ahogy a gyöngyszemeket kezded felfűzni, igaz?

Amint meg van hány darab levelet szeretnél majd összefűzve kiküldeni aszerint kell elkészítened a tartalmaidat, annyi levelet kell megírnod.

Amikor kész vagy az adott darabszámmal (2, 3, 5, 10), Tőled függ, ezután kell az automatizáláshoz beállítani úgy a levelező rendszeredben, hogy pontosan megadod melyik levél mikor menjen ki a feliratkozóidnak.

Milyen idősávban kövessék egymást a többiek.

És ha mindezekkel elkészültél, nincs más hátra, csinálj magadnak tesztet, hogy lásd, minden rendben van -e, úgy fog történni a kiküldés, ahogy azt Te beállítottad.

A tesztlevelek küldése számomra nagyon fontos lépés, ezért is hívom fel rá a figyelmed, mert ha itt valami nem jól van beállítva még az „élesítés” előtt van lehetőséged korrigálni.
Ha mindent rendben találsz, nincs más dolgod, jöhet a marketing, vidd hírül a hírlevél feliratkozási lehetőséged!

Tesztelés nélkül soha ne küldj ki leveleket még akkor sem, ha sima hírlevélnek szánod!

Ennyit gondoltam megosztani a felfűzött levelekről Veled bízva abban, hogy egyre jobban arra az elhatározásra jutsz majd, hogy elkezdd használni, és automatizálni a vállalkozásodban.

Ha pedig úgy érzed jól jönne a segítség, és már egy ideje keresed a kiviteleződ vagy a „jobb kezed”, keress bizalommal elérhetőségeimen:

email címem: hello@idotervezes.hu
Web: idotervezes.hu
vagy egy ingyenes 30 perces konzultáción: https://idotervezes.hu/konzultacio

✨ Kérj segítséget, hogy Te is megkönnyítsd a saját munkád!

Köszönöm, hogy végigolvastad a cikket! További szép napot kívánok!

Minden jog fenntartva © 2024 Ugrai M. Csilla – idotervezes.hu │ Adatkezelési Nyilatkozat/Ászf │ email: hello@idotervezes.hu

Uborkaszezon? Nyáron sem áll meg az élet.

Blog

Nyáron sem áll meg az élet, hiába mondják, uborkaszezon van.

Olyan lendületet kaptunk, hogy még most is felpörget…

Ebben a bejegyzésben olyan gondolatokat szeretnék megosztani, amivel Te is még előrébb tudsz lépni a vállalkozásodban akár kezdő, akár haladó szinten vagy már ezen a területen.

Nos!

2 napja ért véget egy mentorálásunk a képzés folytatásaként ❤️ egy nagyon lelkes kis csapattal, ahol a szolgáltatásunk előrébb lépésében kaptunk annyi energiát, szakmai segítséget, amivel úgy érzem nem csak a magam nevében, de a többiekében is csak annyit mondhatok: imádtuk minden egyes percét, mert a lendület, amit alig vártunk minden alkalommal talán soha nem fogy el. ❤️

Úgy érzem megint egy újabb szuper döntés volt, amikor jelentkeztem a programra ❤️ Szabó Ágihoz, és Bénó Helgához a két mentorunkhoz.

Mit adott még nekem a program az előző gondolathoz hozzáfűzve?

  • A szolgáltatási palettám teljesen új nézőpontot kapott, itt láthatod, kattints!
  • Átalakult mind mondanivalójában, mind grafikai megjelenésében. (Kíváncsian várom a véleményed, mennyire megy át az üzenete, amiért készült).
  • Ami még a legfontosabb, olyan gondolatokat ébresztett bennem az egész mentorálási folyamat, amivel rengeteg ötletet hozott ki belőlem, annyi mindent meg szeretnék valósítani, hogy nem is tudom mivel is kezdjek így hirtelen.
  • Most jött el az igazi „megérkezés”, amiért nagyon hálás vagyok a kis csapatnak, ami szárnyakat ad, ahogy a Landing page szolgáltatásomnak is ez a motivációja, itt láthatod ezen a területen hogyan tudlak támogatni, kattints! 🦅

Összefoglalva:

…a rengeteg ötletemet összeírom a füzetembe, és fokozatosan kezdem őket összeállítani még most a nyáron, hogy minél hamarabb meg tudjam Veled osztani a további segítségeimet is, mert nagyon szeretném, ha ebből, amiből nekem így sikerült töltekeznem, a munkám által Neked is a lehető legtöbb támogatást adjam.

Ha feliratkozol a hírlevéllistámra nem csak egy ajándék ebookkal segítelek, de olyan hírlevelekkel, blogbejegyzésekkel, amelyek továbblépést, kikapcsolódást is jelenthetnek a napi munkád mellett.
Az ajándék ebookot itt találod, kattints, használd sikerrel!

A weboldalon a szolgáltatások között megtalálod:

…amiről fentebb írtam, de ide is bemásolom, hogy könnyen megtaláld, ha így egyszerűbb megnézned. Kattints a linkekre, nézd meg, és ha szükséged van rá, jelentkezz, hogy minél hamarabb elkezdhessük a közös munkát!

1., Marketing kivitelezés: Landing page építése/sablonok: https://tinyurl.com/yn56fv8j
2., Virtuális asszisztensi, ha keresed a „jobb kezed”: https://tinyurl.com/k3e9x72j
3., Marketing kivitelezés: Email küldő rendszer építése: https://tinyurl.com/4p6cbwj3
4., Marketing kivitelezés: Weboldal építése/fejlesztése: https://tinyurl.com/nmbkex2f

Katt a képre/kép megnyitása új lapon!

Ha már egy ideje keresed a kiviteleződ vagy a "jobb kezed":

Keress bizalommal elérhetőségeimen:
email címemen: hello@idotervezes.hu Web: idotervezes.hu
vagy egy ingyenes 30 perces konzultáción: https://idotervezes.hu/konzultacio/

✨ Kérj segítséget, hogy Te is szárnyalhass!

Köszönöm, hogy végigolvastad a cikket! További szép napot kívánok!

Minden jog fenntartva © 2024 Ugrai M. Csilla – idotervezes.hu │ Adatkezelési Nyilatkozat/Ászf │ email: hello@idotervezes.hu

Prezentációs feladatok

Blog

Prezentációs feladatok...

A könnyebb kommunikációhoz...

…ha egy előadást szeretnél megtartani a résztvevőknek akkor biztosan Te is jobban szeretnéd, ha minden átadni kívánt információ könnyebben megérthető lenne az azt hallgatóknak. Ehhez érdemes olyan vizuális formát választani, ahol könnyedén meg tudod mindezt tenni. A legjobb megoldás a prezentáció, ahol a szöveges tartalmaidat tökéletesen ki tudja egészíteni a képes tartalom.

Prezentáció a gyakorlatban...

Általában kétféleképp készítheted:

1., Te magad rakod össze a kívánt tartalmakat az elejétől  a végéig.

2., vagy kiszervezed a munka kreatív részét egy virtuális asszisztens-nek, aki az elképzeléseidet fogja megvalósítani: (ahogy láthatod, ezzel is foglalkozom, kattints!)

Tehát!

Összeállítjuk a teljes prezentálni (bemutatni) kívánt anyagodat a hallgatóidnak.

Hogyan lehet elkészíteni?

A szerkesztést elvégezheted a PowerPointban, vagy a CANVA képszerkesztőben is, attól függően milyen technikai segítséget veszel hozzá igénybe, miben boldogulsz el a legjobban.

HA CANVA képszerkesztőt használsz...

Ebben az esetben használhatsz ingyenes vagy fizetős lehetőséget is, de erre figyelj, amikor a tartalomhoz keresed a képeket!
Érdemes a Pixabay képei között is szétnézned, majd a kiválasztott képeket fel tudod a Canva-ba tölteni, így onnan tudsz velük tovább dolgozni.

Nagyon sok sablon adott a CANVA-ban, de természetesen Te is tudsz újakat létrehozni, saját magad elképzelésére szabni, ezzel még látványosabb, és nem utolsó sorban egyedi prezentációval lepheted majd meg a nézőidet.

Prezentáció készítése PowerPoint-ba, inspirációk:

Az 1. PDF-ként, új ablakban nyílik meg, Canvában készült, kattints a képre!

A 2. video-ként nyílik meg. Canva, PowerPoint-ban készült prezentáció, kattintsa piros gombra!

Amit semmiképp ne felejtsd el!

Azt azért számold bele, hogy idő mindezt jól kivitelezni olyan formában, hogy a nézők figyelmét meg tudd vele fogni, és minden fontos információ a segítségükre legyen.

Ha nincs időd, helyette inkább kiadnád a prezentációs feladatok elvégzését egy külsős segítségnek, akkor kattints, és nézd meg, miben lehetek a segítségedre virtuális asszisztensként.

✨ Összefoglalva a lényeg: Ha már legalább nagyjából fejben elkészítetted a saját prezentációdat, de nem jutsz vele el a megvalósításig, akkor keress bizalommal, kattints a piros gombra!

Köszönöm, hogy végigolvastad a cikket! További szép napot kívánok!

Minden jog fenntartva © 2024 Ugrai M. Csilla – idotervezes.hu │ Adatkezelési Nyilatkozat/Ászf │ email: hello@idotervezes.hu

Hírlevelet írni legjobb dolog is lehet a vállalkozásod segítésére?

Blog

Hírlevelet írni legjobb dolog is lehet...

Ugrai M. Csilla: Marketing kivitelező. és virtuális asszisztens

a vállalkozásod segítésére?...

Most, a hét elejére egy kis kitérővel jövök, melyeket újabb gondolatok elindításának szánok.

Miért?

Mert valljuk be őszintén!

Nagyon sokan tartanak tőle, nem szeretnének ezzel plusz foglalkozni, macerásnak gondolják, újabb időpocsékolásnak, „mert hát ki olvas már a mai világban hírleveleket” gondolatokat hallottak vagy akár olvastak nem egyszer, és emiatt vannak ezzel így.

Nos!

Már írtam róla korábban...

De ha akkor még nem nagyon értél rá ezzel foglalkozni, mondjuk, hogy most jött el ahhoz a lehető legjobb idő, hisz tavasz van, megújul a természet, és mikor, ha nem most, kezdj el vele Te is aktívan foglalkozni?

  • A hírlevelek nem kell, hogy kidobásra kerüljenek olvasás nélkül, mint sok esetben a hirdetőújságok. Ugye ismerős Neked is?
  • Nem csak lehet, de kell is az a tartalom, ami hasznos az Olvasóidnak!
  • Amiből annyi információt tud felhasználni, amennyire akkor, éppen az adott élethelyzetében szükséges a maga vagy a vállalkozása számára.
  • „Könnyen fogyasztható”, ezt már biztosan hallottad, ami annyit jelent, hogy bármilyen vállalkozásod is van vagy lesz hamarosan, arra is gondolj, hogy Te biztosan nagyon jól érted, amiket írsz, de a szakszavakat egyáltalán nem érti az, aki nincs hozzászokva.

Mindjárt hozok hozzá egy példát is, hogy megértsd, mire gondolok ezzel a mondattal.

Maradjunk a saját területemnél, amivel én foglalkozok: weboldalépítés, hírlevélküldő rendszerépítés, és virtuális marketing asszisztencia.
Pl: weboldal: online névjegykártya, ahol megmutatod, leírod, hogy mivel foglalkozol, miben tudsz segíteni az embereknek, milyen szolgáltatásod van, ezen a felületen keresztül kerülsz kapcsolatba az ügyféljelöltekkel, és nem utolsó sorban a megrendeléseket is ezen keresztül bonyolítod le. Ebben az esetben nem a kezükbe adod a névjegykártyádat, hanem megadod az érdeklődőknek a weboldalad elérhetőségét, mivel nem találkozol velük személyesen. Ennyi!

Nos!

  • Bármi legyen is a tartalom, amiről hamarosan hírlevelet készítesz, gondolj mindig arra, hogy lásd az Olvasód szemüvegén keresztül!
  • Ő mit ért majd meg belőle?
  • Tényleg eljut hozzá az az üzenet, amit Neki szánsz?
  • Mi lesz majd a reakciója?
  • Továbbra is annyira fogja majd várni a Tőled érkező hírleveleket, mint eddig?
  • Vagy azt mondja, hogy mivel nem érti a tartalmaidat, inkább meg sem nyitja, nem, hogy még tovább is olvassa azokat?

Tartalmakat készíteni van, aki imád, van, aki szereti, van, akit a víz is kiver, ha csak rá gondol, nem még, ha le kell ülnie a gépe elé, és meg is kell írnia. (Pár napja pont erről beszélgettünk az egyik Ismerősömmel).

✨ Hogyan legyen több időd email automatizálással? Ebook/blogcikkek​

Hírlevelek, melyek automatizáltan szállítják Neked az Ügyfeleket? Lehetséges a számodra is?
Igen!
Mi szükséges ahhoz, hogy mindez megvalósuljon?
A válasz az ebookban, kattints!

Hogyan tudsz ezen a nehézségen könnyebben átlendülni?

1., Akkor írj tartalmat, amikor van hozzá ihleted! (Mert nem mindig vagyunk olyan passzban, hogy csettintésre jönnek a mondatok).
2., Minden gondolatodhoz a lehető legjobb segítséged lehet a mobilod, mert mindig ott van veled, és csak be kell kapcsolnod a hangrögzítőt, vagy be tudod pötyögni a jegyzetedbe a hirtelen jött ötleteidet, mint az iskolában mikor vázlatpontokba szedtük a fogalmazás témáját.
Emlékszel?
Nem mostanában volt nekem sem, igaz, de akkor megtanították, hogy most is tudjuk használni.
3., Azt tanultam annak idején Attilától, hogy „tömbösíts!”, azaz oszd fel a hetedet vagy akár a napodat is szakaszokra, amikor a hírlevelek témáját írod meg, majd időzített levelekként előre tudsz velük dolgozni.
Tehát, ahogy már többször írtam róla, nem kell ott lenned mindig a levelek mellett, mert maguktól=a hírlevélküldő rendszereden keresztül mennek majd a tartalmaid a feliratkozóidnak. Itt találsz hozzá plusz segítséget, kattints!
4., „A tartalom ott hever a lábunk előtt, csak le kell érte hajolnunk”, ami annyit jelent, hogy járj te is nyitott szemmel, fotózz, ne keresd görcsösen a témákat, hanem könnyedén, mert akkor érkezik meg hozzád!
5., A hírleveleket bátran kezdd el használni, kommunikálj, segítségükkel kerülj kapcsolatba az emberekkel, és figyeld a történéseket, mert ezek segítenek majd a további tartalmaid elkészítésében!
6., Végül, ahogy szoktam mondani: kezdj bele még ma, a többi meg majd alakul!
Ha úgy érzed egyedül nem igazán boldogulsz, kérj egy 30 perces konzultációt!

✨ Összefoglalva a lényeg: Kezdj el a hírlevelezéssel megbarátkozni, és használd a vállalkozásod segítségeként!

Köszönöm, hogy végigolvastad a cikket! További szép napot kívánok!

Minden jog fenntartva © 2024 Ugrai M. Csilla – idotervezes.hu │ Adatkezelési Nyilatkozat/Ászf │ email: hello@idotervezes.hu

Kertbe csalogató

Blog

Kertbe csalogató avagy plusz felületek...

Japánbirs bokor, most virágzik.

Olyan nagyon szép idő volt ma is, igazi tavasz, kertbe csalogató...

így arra gondoltam, gyorsan megörökítek néhány nyíló virágot. Közben az jutott eszembe, hogy ebben a bejegyzésben olyan összefoglalót hozok, amit talán már használsz a vállalkozásodban, talán még nem, mert nem is gondoltál rá eddig.

Azokról az online felületekről írok pár gondolatot...

amit még annak idején (2014-ben) Ági ajánlott nekem is, amikor befizettem a legelső online tanfolyamra, hogy legyen végre egy WordPress weboldalam.
Erről már egy korábbi levelemben írtam, ha fent vagy a hírlevéllistámon. Ha érdekel, a levelező rendszeredben megtalálod, a címe: Mert segíteni öröm. Ha még nem vagy rajta, itt feliratkozhatsz, kattints!

Pluszként mutatok újabb felületeket is, hátha ezzel is arra ösztönözlek, hogy Te is kipróbáld, használd őket.

Soha nem felejtem el, amikor azt mondta az egyik videójában, a tananyagban, hogy érdemes már a vállalkozás legelején lefoglalni a Pinterest, Facebook, Instagram, Youtube, egyéb felületeket, mert lehet, hogy akkor még szabadon használhatók lesznek, de mire már eltelik egy kis idő, talán már más foglalja le.

Így, akkor megfogadtam, hogy igen, követem a jótanácsait, és nem bántam meg, mert mondjuk úgy, ahogy egyszer valaki nekem mondta: „legyenek meg az átjáróid!”
Azaz: ha rád talál az egyik online felületen az érdeklődőd, át tudod vinni a másikra is, csupán egy kattintás, és minél több helyről vagy megtalálható az online térben, annál több lehetőséged van az ügyfeléljelöltekhez eljutni. Ez óriási előny azokkal szemben, akik csak egyetlen felületen vannak jelen. Természetesen nem kell mindegyiket használnod, érdemes a célcsoportodhoz igazodnod, és azokat a felületeket használnod, ahol megtalálod Őket. Meg hát persze nem mindenki ugyanazokat használja.

Nézzük is meg akkor hol érdemes tartalmat készítened a Facebook, Instagram, Youtube, Pinterest mellett:

Jöjjenek akkor sorban!

1., Ha már az Instagramról beszélünk, használod, vagy csak most kezded majd használni, akkor láthatod, hogy egyetlen egy linket enged csak beletenni a „bio”-ba, ami nem nagyon sok, főleg akkor, ha több mindent szeretnél kifelé kommunikálni a követőidnek. Ehhez egy szuper plusz megoldás lehet, ha regisztrálsz egy fiókot a linktr.ee oldalon, ahogy nálam is láthatod itt, kattints!

✨ Hogyan legyen több időd email automatizálással? Ebook/blogcikkek​

Hírlevelek, melyek automatizáltan szállítják Neked az Ügyfeleket? Lehetséges a számodra is?
Igen!
Mi szükséges ahhoz, hogy mindez megvalósuljon?
A válasz az ebookban, kattints!

Miért lehet jó ez Neked is?

Mert a több tartalom linkjét, kis képet fel tudsz ide tölteni, majd megosztani, azaz tovább vinni az Instagram felületedre, a bio részbe. Úgy képzeld el, mint egy könyvcsomagot, egymásra pakolod, majd egy dobozba teszed, és viszed magaddal. Mielőtt úgy gondolnád, hogy nehéz használnod, ne gondold így, mert nem nehezebb, mint amikor a többi közösségi felületeidet használod. Sőt, még annál is könnyebb.

2., Ha hanganyagokat szeretnél készíteni, akkor tökéletes választás lehet számodra is a Souncloud. Ide, miután felveszed a hanganyagot akár a telefonoddal, akár a laptopoddal mikrofonon keresztül, hogy a hang a lehető legjobb minőségű legyen, borítóképet készíthetsz a CANVA képszerkesztővel, és fel tudod tölteni, majd „beágyazni” a weboldaladba, mint itt, kattints! Ehhez egy kisebb, lábon álló, asztalra tehető mikrofon tökéletes választás lehet a géped mellé. Érdemes körülnézni pl itt, kattints!

3., Még egy olyan online felületet mutatok, amire ha szolgáltatásod van, akkor biztosan, ha nem is most, de hamarosan szükséged lehet. Ez pedig nem más, mint egy időpontfoglaló.
Annak idején többet megnéztem, kipróbáltam, de mára már két foglaló rendszer van, ami nekem teljesen ki tudja szolgálni az igényeimet. Az egyiket itt láthatod, kattints!
Ha lejjebb görgetsz, akkor láthatod, hogy akár többféle lehetőséget is be tudsz rajta állítani ahhoz, ami a szolgáltatásodhoz kell. Van ingyenes és fizetős lehetőség is benne, attól függően mire van igényed, mire szeretnéd használni. Természetesen weboldalba is „beágyazható”. Érdemes megnézni, használni.
A másik időpontfoglaló rendszer egy Worpress bővítmény: Appointments, itt találod, kattints! Erről már nem írok, ha érdekel, nézegesd meg!

Nos!

Ennyi kedvcsinálót gondoltam Veled megosztani a hétvégére, hogy azért maradjon idő a kikapcsolódásra is.

Hamarosan újabb izgalmas tartalmakkal jövök, remélem, segít majd Neked is inspirácókat meríteni belőlük.

Ha pedig segítségre van szükséged, kérd az ajándék konzultációt!

✨ Összefoglalva a lényeg: Regisztrálj be minél több online felületre, majd válaszd ki a legfőbb csatornát, és azon keresztül juttasd el az üzeneted a célcsoportodnak!

Köszönöm, hogy végigolvastad a cikket! További szép napot kívánok!

Minden jog fenntartva © 2024 Ugrai M. Csilla – idotervezes.hu │ Adatkezelési Nyilatkozat/Ászf │ email: hello@idotervezes.hu

Betekintés a kulisszák mögé

Blog

Egy kis betekintés a kulisszák mögé...

Ugrai M. Csilla: Marketing kivitelező. és virtuális asszisztens

Ezt az érdekes címet választottam a mai bejegyzésemnek...

Mindjárt mondom is, hogy miért.

Tehát!

Ha kezdőként még csak gondolkodsz abban, hogy jó lenne, ha Neked is lenne egy weboldalad, de nem tudod hogyan is állj neki: magad kezdj bele a megtanulásába vagy inkább keress olyan kivitelezőt, aki elkészíti ezt helyetted, akkor mindjárt segítek dönteni, hogy érthetőbb legyen a számodra is.

Nos!

Arról már biztosan sokat olvastál, hogy egyetlen weboldal sem egyik pillanatról a másikra készül el, és természetesen a Te segítséged nélkül nem is lesz használható.
Magyarul, bele kell tenned az energiád ahhoz, hogy tényleg egy működőképes weboldalad legyen, ami „szállítja az ügyfeleket”, és ehhez meg kell találnod a megfelelő kivitelezőt, és a rá fordított időt, a pénzt is meg kell hozzá teremtened.
De mit szólnál ahhoz, ha azt mondanám Neked, van más megoldás/lehetőség is, ami sokkal gyorsabb, és könnyebb vele dolgozni?

Ez nem más, mint a Landig oldal.

Az az oldal, ahová elkészítesz egy olyan anyagot, melyet szeretnél azoknak az embereknek odaadni, akik az email címükért cserébe letölthetik az ingyenes anyagaidat.

Gondolok itt egy letölthető PDF-re, videóra, vagy egy ingyenes hanganyag sorozatodra.

Ezt az oldalt tudod majd meghirdetni is, és a hirdetéseken keresztül ékeznek majd rá az érdeklődők, akik úgy gondolják, hogy hasznos lehet, amit nekik kínálsz.
Ehhez nincs más dolgod, mint elkészíted a fentebb említett anyagok valamelyikét sok hasznos információt átadva benne, szépen megszerkesztve mondjuk a CANVA képszerkesztőben, majd ezt követően már csak el kell készítened 2 „oldalt” a weboldaladon belül.

Egyik a Landing oldal „eleje” lesz:

Ide teszed majd ki a feliratkozó űrlapot, és végül egy másik „oldalt”, ahol meg köszönöd, hogy kérte az elkészített anyagodat.

Ehhez persze egy hírlevélküldő szoftvert is segítségül kell hívnod, ami lehet bármelyik, amelyik hozzád a legközelebb állhat mind árban, tudásban, technikai beállításokban.

Én két hírlevélküldőt tanultam meg használni, és építem fel azoknak, akiknek szükségük van rá. Ezek a Listamester, és a SalesAutopilot hírlevélküldő rendszerek. Mindkettő tökéletes választás lehet az email címek gyűjtésére, sőt, a magasabb elvárásoknak is megfelel.

Hogyan lesz automatizált egy Landing oldal?

Azaz hogyan „nem kell ott lenned mellette állandóan”, működjön akkor is, amikor Te épp alszol? Hogyan állj neki, hogyan készítsd el végül?
Foglaljuk össze a könnyebb megértéshez!

0.., Ötletelsz, hogy mi legyen az anyag, amit át szeretnél adni.
Megkérdezheted a célcsoportodtól, és akkor sokkal könnyebb elkészítened.

Vagy megnézheted különböző csoportokban miről is beszélgetnek, mire keresnek megoldást, és ehhez igazítod az anyagodat.

1., Ezután elkészíted a letöltésre szánt anyagodat: PDF, hanganyag, video, egyéb.
2., Hírlevélküldőt választasz, regisztrálsz.
3., Egy domain/tárhelyet vásárolsz valamelyik szolgáltatónál. (Pl: Sybell.hu).
Vagy bérelsz, ingyenes lehetőséget választasz. (Pl: Wix).
4., Feltöltöd a WordPress-t a vásárolt tárhelyre.
5., Elkészítesz „2 db oldalt” a feliratkozáshoz, a: email címek gyűjtéséhez feliratkozó űrlapnak, „b: köszönöm oldalt.”
Itt lesz a CANVA-ban megszerkesztett kép is, hogy vizuálisan is el tudja képzelni a feliratkozó, hogy mit kért. Mondjuk egy Ebook borító képe, hanganyag képe.
Ötleteket itt találsz, kattints: erre vagy erre!

6., A hírlevélküldőben elkészíted a feliratkozáshoz szükséges űrlapot, amit ki fogsz tenni a Landing oldal első lapjára. (Itt jegyzem meg, ha jelenleg nincs weboldalad, de mégis szeretnél email listát építeni akkor a hírlevélküldőben elkészített feliratkozó űrlap linkjét tudod „tovább vinni”). Ha érdekel hogyan, erről később írok egy újabb bejegyzést.
Végül itt kell majd megadnod, hogy mivel legyen összekötve, hova legyen irányítva a feliratkozód, amikor megadja az email címét.

7., A hírlevélküldőben még meg kell írnod azt a levelet, amit akkor kap meg a feliratkozód, miután megadta az email címét, és a nevét. (Ha egyszerűségre törekszel, akkor, amit a weboldalon írtál, ide át tudod majd másolni). Ezután lehet automatára állítani, ahhoz, hogy minden menjen „magától”, ahogy beállítottad az útvonalat.
Itt, a hírlevélküldődben tudod majd követni a ki, mikor, mire iratkozott fel, mit nyitott meg, mire kattintott, egyéb statisztikai adatokat is. (Nagyon hasznos dolgokat tudhatsz meg ezekből). 🙂

8., A letölthető anyagot, ha kisebb állomány, pl: PDF, tömörítsd egy programmal (pl: ezzel: PDF24 ) vagy online, és ezután töltsd fel a weboldalad tárhelyébe.
Ha nagyobb méretű az anyag Pl: video, akkor a Youtube-ra töltsd fel, és onnan „vidd tovább” az elérhetőségét „nem nyilvános”-ra állítva. Így akkor meg tudja nézni a feliratkozód, de más, aki nem kérte nem tud hozzáférni.

Végül már csak egy jótanácsot gondoltam Veled megosztani.

Ez pedig: kezdd el csinálni, és ahogy a címlistád elkezd bővülni, úgy tudod az igényekhez igazítani a további tartalmaidat. Sok sikert kívánok!
Ha pedig technikai segítségre van szükséged, keress bizalommal a hello@idotervezes.hu címemre írt emaileddel vagy egy ingyenes konzultáció keretében, amit itt találsz, kattints!

✨ Összefoglalva a lényeg: A hírlevéllistát már a nulladik lépéskor tervezd meg, és kezdd el használni a vállalkozásod segítségeként!

Köszönöm, hogy végigolvastad a cikket! További szép napot kívánok!

Minden jog fenntartva © 2024 Ugrai M. Csilla – idotervezes.hu │ Adatkezelési Nyilatkozat/Ászf │ email: hello@idotervezes.hu

Webshop feladatok kiszervezése-VA

Blog

Webshop feladatok kiszervezése (VA)

Az online webáruházakról néhány gondolat:

Ha már Te is vásároltál online webáruházból (Webshopból) akkor biztosan láttad, hogy általában elég sok termék közül választhatsz attól függően milyen jellegű dologra van épp szükséged.

Felhasználóként a webshop rendszer:

Annyit érint bennünket, hogy:

1., Megtaláljuk a keresett terméket.
2., Lehetőleg olyan árban legyen, melyet nagyjából vagy akár pontosan elképzeltünk magunknak.
3., A megrendelés, fizetés, szállítás a lehető legkönnyebben megtörténhessen.
4., Oda kapjuk meg a csomagot, és olyan lehetőséggel, ami a legkényelmesebb.
5., Fizetni lehessen utánvéttel, előre utalással, és bankkártyával is.
6., A rendelés első pillanatától az utolsó pillanatáig minden emailben, telefonon nyomon követhető legyen.

Ezekre van szükségünk felhasználó, megrendelőként.

Milyen webshoprendszerek ismertek?

Van a saját domain név alatt készített, a bérelt webshop, és a megrendelő űrlapon leadott megrendelés. Ez utóbbi nem egy webshop rendszer, ehhez egy hírlevélküldő szoftvert választunk. Ilyen lehet a Listamester vagy a SalesAutopilot rendszere=azaz a SAPI.
A SAPI-ról ebben a bejegyzésben már írtam, kattints!

Most nézzük meg közelebbről is őket!

A WordPress/Woocommerce webáruházak saját domain/tárhelyhez készülnek, így a beállításokat, és minden marketing feladatot annak kell elvégezni, aki ilyen webshopban gondolkodik, mert kevesebb terméket szeretne online árusítani, és az Ő igényeinek teljesen megfelel. Ennek a rendszernek a felépítését vagy maga a webáruház tulajdonosa végzi vagy kiszervezi egy külsős segítségnek, aki lehet egy marketing kivitelező. Ezzel is meg tudsz engem bízni, a szolgáltatásaim között szerepel.
Van egy webshopom is, itt meg tudod nézni, kattints! : ezt a webshopot én építettem fel teljesen a nulláról: magát a rendszert, a folyamatokat, illetve készítettem el a termékeket, és a fotózást, képszerkesztést is én végeztem el. Így láthatod „élesben” is).

Ahogy már feljebb írtam, vannak úgymond bérelhető webshopok is, ezek közül a Shoprenter rendszere vagy az Unas webshopokkal már biztosan találkoztál, használtad valamelyiket, mint megrendelő. Ezen webáruházak adminisztrációjában akár egy virtuális asszisztens is a segítségedre lehet, ha szeretnéd ezeket a feladatokat kiszervezni.

A webshopok adminisztrációja:

Ha abban gondolkodsz, hogy lesz, vagy már van is egy működő webshopod, és nagyon sok idődet elviszi az ezzel járó adminisztráció, akkor érdemes lehet Neked is a kiszervezésben gondolkodnod, hogy elsősorban az alkotásra tudj fókuszálni, és a Megrendelőid igényeit teljesíteni tudd. Ezekben szuper segítség lehetek a számodra, mint virtuális asszisztens, és marketing kivitelező (marketing kivitelező: aki olyan rendszereket épít fel  Neked, melyek megkönnyítik, automatizálhatják a folyamatokat.
Továbbá a termékek fotóinak szerkesztésén keresztül a termékképek, leírások feltöltését, módosítását is szívesen elvégzem Neked, ha erre van igényed. Ehhez nincs más teendőd, csak írj egy mailt a hello@idotervezess.hu email címre, és beszéljük át mit szeretnél megvalósítani!

Milyen adminisztrációs feladatok lehetnek (VA)?

  • termékképek feltöltése, leírások készítése,
  • videók hozzáadása,
  • készlet adminisztrációja: kategória, címke hozzáadása,
  • ki rendelt,
  • mit rendelt,
  • státuszok módosítása: pl: fizetésre vár, fizetve, szállítás alatt, stb.

Mikor érdemes ilyen segítségben gondolkodnod?

Akár 1-1 kisebb részfeladatot, akár többet szeretnél kiszervezni, mert egy 8 órás munkatársat még nem tudsz foglalkoztatni, szuper segítség lehet egy virtuális asszisztens.
Ha elfoglalt cégvezető vagy, és megbízható, több munkafolyamathoz értő, jól képzett segítségben gondolkodsz, ebben az esetben is megfelelő segítség lehet a számodra. Érdemes ebben is gondolkodni.

Egy biztos, egy jól megválasztott marketing VA (virtuális asszisztens) lehet Neked, vállalkozásodnak a „jobb keze”, akire a megbeszélt időben a rá bízott feladatokat átadhatod, ezzel időt takarít meg Neked, és a felszabadult idődben azzal foglalkozhatsz, ami épp aktuális a számodra.

✨ Összefoglalva a lényeg: a webshop rendszerekben végezhető adminisztratív feladatok is kiszervezhetők egy virtuális asszisztensnek, akivel a vállalkozásod együtt vihetitek még sikeresebbé.

Köszönöm, hogy végigolvastad a cikket! További szép napot kívánok!

Minden jog fenntartva © 2024 Ugrai M. Csilla – idotervezes.hu │ Adatkezelési Nyilatkozat/Ászf │ email: hello@idotervezes.hu

SalesAutopilot

Blog

SalesAutopilot rendszer

🧢 Beszéljünk egy kicsit a SAPi-ról:

Kinek, miért lehet jó a rendszer használata?

Miért ajánlom Neked is?

A SalesAutopilot, másik nevén (SAPI) automatizálható hírlevélküldő rendszer a legnépszerűbb magyar fejlesztésű szoftver.

Elkészítheted vele a: hírlevél feliratkozási rendszered, ha:

  • pl: ebookot készítettél sok hasznos tartalommal,
  • videós anyagokat szeretnél megosztani,
  • vagy hanganyagokat szeretnél eljuttatni az emberekhez.
  • Mindezek mellett arra is van lehetőséged, hogy ha egy könyvet írtál, megjelent akár nyomtatott példányban, akár megvásárolható ebook formájában ehhez a teljes megrendelési/fizetési folyamatot is el tudod vele készíteni.
  • Illetve ha szolgáltatást kínálsz a vállalkozásodban, itt is tökéletesen használhatod=nem kell folyamatosan jelen lenned ahhoz, hogy mindezek zavartalanul működjenek.

🧢 A SAPI Veled dolgozik, Neked dolgozik:

Amikor elkészül a rendszered, teszi a dolgát éjjel-nappal, még akkor is, amikor Te épp nem vagy gépközelben, mert tárgyalsz egy ügyféllel, konzultálsz egy régi megrendelőddel, nyaralsz a családoddal, pihensz a tengerparton, vagy épp a vállalkozásod más területeivel foglalkozol.

Kapcsolódó szoftverek:

Weboldal rendszerek: A Sales Autopilot egyszerűen összekapcsolható szinte bármelyik weboldallal, programozói munka nélkül.

Landing Page: A Sales Autopilotnek van saját landing page építője, de könnyen összekapcsolható a legtöbb landing page-építő szoftver űrlapjaival is.

Közösségi média: akár emailekbe, akár landing page-ekbe néhány kattintással kapcsolhatsz gombokat, social media modulokat.

Webáruház: Webáruházad sikere óriási mértékben növekszik, ha a SalesAutopilottal önműködővé teszed a rendelésekhez kapcsolódó üzleti folyamatokat. A legnépszerűbb webshop rendszerekkel könnyű és gyors az összekötés.

Fizetési megoldások: Szinte bármelyik Magyarországon elterjedt kártyás fizetési megoldással könnyen összekapcsolható a SalesAutopilot.

Számlázó szoftverek: A SalesAutopilot egyszerűen összekapcsolható online számlázószoftverekkel. Automatizálható számlakiállítás, elektronikus számlaküldés az ügyfélnek.

Csomagküldés: Számos népszerű csomagküldő felé automatizálható az ügyviteli feladat.

Néhány korábbi bejegyzés, amit még érdemes elolvasnod:

Személyes kommunikáció vagy automatizáció?

Mivel a vállalkozásodban rengeteg olyan feladat van, melyet Neked kell elvégezned, ezért a cél az, hogy minél hatékonyabban haladhass a munkádban, így az automatizálható folyamatok rengeteg segítséget nyújthatnak Neked, ezért tökéletes választás ezek beépítése, napi használata.

Semmilyen hátránya nem lesz az automatomatizált kommunikációdnak, inkább előnyöd származik belőle, mivel teljesen személyre tudod szabni a tartalmaidat, és ezzel még közelebb kerülhetsz az Ügyfeleidhez, még többet segíthetsz nekik.

🧢 Mennyire könnyű vagy nehéz használni?

Amikor úgy döntesz, hogy Te is belevágsz, és elkezded használni a rendszert,
első ránézésre nagyon bonyolultnak tűnhet
az egész, mivel még nem ismered.
(Annak idején én is így voltam vele).

De ahogy telik az idő, egyre jobban megismered, átlátod a rendszert, hogy mit-miért, és hogyan, onnantól már nem lesz kérdés, hogy a lehető legjobb döntést hoztad meg abban, hogy belekezdtél.

Ha szeretsz Te is rendszerekben gondolkodni, ahogy én is, érdekel a technikai része, képes leszel majd magad is, segítség nélkül elboldogulni vele. Ez mind idő, de ha hajlandó vagy vele foglalkozni, akkor egyedül is jól tudod használni, végül megszereted a vele való munkát.

Ha szeretnéd kipróbálni mennyire lesz számodra megtanulható, regisztrálj egy ingyenes fiókot, próbáld ki, aztán döntsd el, hogyan tovább!

Itt tudsz ingyenes fiókot regisztrálni, kattints!

✨ Hogyan legyen több időd email automatizálással? Ebook/blogcikkek​

Hírlevelek, melyek automatizáltan szállítják Neked az Ügyfeleket? Lehetséges a számodra is?
Igen!
Mi szükséges ahhoz, hogy mindez megvalósuljon?
A válasz az ebookban, kattints!

Összefoglalva: Kinek is lehet a legjobb segítség?

Lehetsz kezdő vállalkozó, lehetsz akár haladó vállalkozó, ha hírlevélküldő rendszert használsz, egy virtuális munkatársat nyersz vele, akivel közösen építhetitek a vállalkozásod sikereit.

✨ Ne gondolkodj rajta sokat!

Kezdj bele, aztán idővel látni fogod milyen eredményeket hoztak a hírleveleid, így ehhez igazodva fejlesztheted tovább.

Köszönöm, hogy végigolvastad a cikket! További szép napot kívánok!

Minden jog fenntartva © 2024 Ugrai M. Csilla – idotervezes.hu │ Adatkezelési Nyilatkozat/Ászf │ email: hello@idotervezes.hu

Kell egy honlap! Mi a célja?

Blog

Kell egy honlap! Mi lesz a célja?

Ezzel a bejegyzéssel segítek a miért-ben:

Ha szeretnéd meghallgatni a bejegyzést, kattints!

Akár kezdő, akár haladó vállalkozó vagy előbb-utóbb benned is megfogalmazódik a gondolat, hogy: „Kell egy honlap!”

Ez eddig rendben is van, de a legfontosabb kérdést feltetted már magadnak, hogy
„Mi lesz a célja?”

Pontosabban, miért is fog elkészülni akár Te készíted el, akár kiszervezed a munkát egy kivitelezőnek, célok nélkül nem lesz értelme nekikezdeni!
Ha nincs semmilyen cél, akkor hogyan tudod majd mérni az elért eredményeket?

Miért is? Elgondolkodtál már rajta, hogy miért is van rá szükséged? Kell egyáltalán?

Ismerősek ezek a válaszok?

  • „Mert már szinte mindenkinek van.”
  • „Mert nagyon szeretném, ha nekem is lenne, olyan jó érzés lehet.”
  • „Szeretném, ha a vállalkozásomat segítené.”
  • „Van egy szuper hobbim, amit szeretnék a weboldalamon keresztül megmutatni.”
  • „Van néhány tanfolyamom, és azokat szeretném könnyebben online is eladni.”
  • „Írtam néhány ebookot, ezeket lehetne letölteni az Érdeklődőknek.”
  • „Nemrég indítottam el a Podcast csatornámat, és szeretném összekapcsolni a weboldallal is, hogy még több emberhez eljussak.”
    … és még sorolhatnám…

Egy pillanat! Álljunk meg egy kicsit! Gondolj csak bele!

Amikor bemész egy áruházba, hogy vásárolj bármit is, általában meg van a fejedben vagy leírva papírra, telefonodba, hogy mit is kell vásárolnod.

Eszerint hozol majd döntéseket, mik kerülnek bele a bevásárló kosaradba, fizetsz ki, és viszel haza. (Persze előfordul, hogy néha azért más is bekerül a kosárba, mint a listán lévők).

Akkor miért ne épp ugyan így kell, hogy legyen egy cél, ha honlapot szeretnél?!

Jótanácsok:

Egy újonnan készülő weboldalnál nagyon fontos a pontos meghatározás:

  • Kinek fogsz, és mit eladni?
  • Mennyi tartalom, és milyen jellegűek (szöveg, képek, videó, hanganyag, stb.) lesznek?
  • Mennyi időd lesz a weboldallal foglalkozni?
  • Hol lesz a tárhely, milyen tárhelycsomagot válassz?
  • Mi legyen a domain neved?
  • Lesz -e rajta feliratkozási lehetőség, email cím gyűjtés=azaz, kell -e hírlevélküldő rendszer, hogy még személyesebben tudj kommunikálni a Feliratkozóiddal?
  • Milyen legyen a színvilága, amivel a vállalkozásodat mutatja majd meg?
  • Össze lesz -e kapcsolva más online felületeiddel, közösségi média platformjaiddal: Instagram, Pinterest, Youtube, stb.?
  • Te szeretnéd majd a kész honlapot a későbbiekben szerkeszteni vagy kiszervezed a tartalomkészítést egy szövegírónak vagy egy kivitelezőnek?
  • Gondoltál esetleg további bővítésre is?: havi díjas rendszer hozzákapcsolása, webshop kialakítása?
  • Az idő is nagyon meghatározó tényező lehet, amiről még érdemes beszélni! Olyan nincs, hogy ma kitalálod kell egy honlap, és 2 nap múlva teljesen kész álmaid oldala! Mennyi időd van várni a jól működő weboldaladra: 1 hét, 2 hét, 1 hónap?

    Ehhez is idő kell, mint mindenhez, és ami még nagyon fontos: 2 ember kell hozzá: egyik Te vagy, akiben felmerült a gondolat, hogy szüksége van rá, a másik, egy olyan kivitelező, aki elkészíti azt Neked úgy, hogy az hozza is az elvárt eredményeket.

Milyen honlapod legyen? Ingyenes fizetős?

Ha már megválaszoltad az előzőekben feltett kérdéseket, jöhet tovább?
Azt kell még átgondolnod, hogy milyen típusú legyen majd a weboldalad.
Itt arra gondolok, hogy választhatsz „ingyenes” vagy „fizetős” lehetőséget is.
Az úgymond ingyenesnél elég sok olyan megkötés van, amivel csak az a lehetőséged, hogy elfogadod azokat a feltételeket, és ezért cserébe adja a tárhelyszolgáltató a tárhelyet, és a hozzá tartozó „beépített” modulokat, melyeket gyakorlatilag csak fel kell töltened, és gyorsabban haladhatsz, mint egy „fizetős”: saját domain név alatt létrehozott weboldallal.
A domain/tárhelyről ebben a bejegyzésben olvashatsz, mert nem mindig könnyű a döntés, melyik lesz a megfelelő: ingyenes vagy fizetős.

Milyen vállalkozáshoz szeretnél weboldalt?

Szintén nagyon fontos kérdés.
Lehet egy egy lapos bemutatkozó weboldalad, ha online névjegyként szeretnéd megmutatni magad, mint itt, és itt.
Vagy lehet néhány termék árusítására is tökéletes megoldás ez a weboldal vagy ez.
De akár kevés termék, gyors megrendelés és fizetési-szállítási lehetőséggel összekötött webshopod is lehet, amit ha megtanulsz szerkeszteni, könnyen elboldogulhatsz vele egy kis idő után akár egyedül is.
Ha fotós, jógaoktató, kreatív kézimunkázó, masszőr, coach vagy, lovardát vezetsz, apartmanházad van, itt találsz inspirációkat, ha nincs ötleted a teljes összképhez. Ezeken az oldalakon keresztül láthatod mi minden hozható ki technikailag egy jól átgondolt tervezéssel.

Ha az első weboldalad készítteted el:

Amint elkészül a weboldalad, átveszed, megnézed, örülsz neki, de tartsd szem előtt, hogy ez még nagyon kevés ahhoz, hogy magától eladjon bármit is.
Ehhez egy jól átgondolt, és felépített tervezés szükséges, ami eljuttatja a terméked/szolgáltatásod azoknak az embereknek, akiknek szüksége lesz rá.
A weboldaladra forgalmat kell irányítanod, olyan tartalmat kell adnod, mellyel az Érdeklődőidnek segítesz.

Ahogy telik az idő, ha jó az amit kínálsz, pozitív fordulatot vesz, és elkezd eladni.
Ezt segítheti a hirdetés, email küldő rendszer felépítése, közösségi média felületek hozzákapcsolása a weboldaladhoz pluszként.

Ahogy már feljebb írtam:

Elkészítheted magad, vagy kiszervezheted olyan kivitelezőnek, aki ezzel foglalkozik.
Mert rengeteg időt, bosszúságot megtakarítasz azáltal, hogy nem Neked kell kitalálni mit, és hogyan rakj össze a siker eléréséhez.

Összefoglalva tehát:

Egy tervezésileg, technikailag is jól felépített weboldal szükséges a pozitív eredmények eléréshez, amit Te magad tudsz kezelni, ahol nem vagy olyan kiszolgáltatott helyzetben, mint ha csak és kizárólag a közösségi felületek valamelyikén kommunikálnál.

✨ Ne gondolkodj rajta sokat!

Kezdj bele most, mert az idő halad, és minden nap távolodsz a céljaidtól! Köszönöm, hogy végigolvastad a cikket! További szép napot kívánok!

Minden jog fenntartva © 2024 Ugrai M. Csilla – idotervezes.hu │ Adatkezelési Nyilatkozat/Ászf │ email: hello@idotervezes.hu

Automatizált hírlevél-avagy a bevásárló táska története

Blog

A bevásárló táska avagy az automatizálás...

Mi a kapcsolat a kettő között?-látom ahogy elgondolkodsz rajta...

Mire végigolvasod a teljes bejegyzést addigra biztosan Te is látni fogod kedves Olvasó, hogy miért van olyan nagy szerepe az automatizáláskor a pontosan beállított rendszert felépíteni, a folyamatokat leellenőrizni mielőtt kikerül „élesbe”.

A történet azzal kezdődött, hogy...

Néhány hete elkezdtem keresgélni az interneten olyan bevásárló táskák közt, melyekből megtalálom a nekem megfelelőt: strapabíró, kerekes, masszív, kényelmes, és természetesen kis helyen elfér majd, mert nem kocsival fogom használni, hanem busszal jövök-megyek vele.
A cél az volt, hogy egy 10 kg-os bevásárlás, és még néhány apróbb dolog se fogjon ki rajta.

Így hát gondolom tudod is a választ, igen...

A lehető leggyorsabban a webshopokban kezdtem körülnézni hátha megtalálom az „igazit”. Most itt a táskáról beszélek, nem a „ideális pasiról” a félreértések elkerülése érdekében gondoltam azért mégiscsak ezt is megemlítem. 🙃

Nos!

Rengeteg találatot végignéztem, és végre 2 nap után ki is választottam a számomra legszimpatikusabb terméket, bedobtam a kosárba, kattintottam a fizetés véglegesítésre, majd átkerültem a bankkártya adatokhoz, kitöltöttem, és elküldtem.

Aztán!

Ahogy Te is átmentél már hasonló rendelési folyamatokon gondolom tudod, hogy a következő az, hogy elfogadja a fizetést a rendszer, majd erről egy visszaigazoló emailben értesítenek, hogy minden rendben van, és a feldolgozás megkezdődött.

De sajnos nem így lett!

Néhány perc elteltével egy emailben a válasz: sikertelen fizetés. 😪

Mivel nagyon tetszett a szín, minta, minden, ami infókat írt a webáruház a termékleírásnál, mondhatom, hogy tökéletesnek tűnt akkor.

Ezért…

Először is megnéztem, hogy van -e telefonos elérhetőségük, mert hát így a leggyorsabb, telefonáltam.

Vagyis csak próbáltam nagyjából 5-6 hívást indítani, de semmi!

Kis idő múlva újra, szintén semmi!

Végül megnéztem az email elérhetőségüket arra gondolva, hogy rendben, akkor így kérek segítséget.
Írtam, hogy mi történt, de még mindig szeretném megvásárolni a terméket, küldjenek akkor egy átutaláshoz szükséges bankszámlaszámot, hogy megvehessem.

Elment a mail, vártam, vártam, vártam, de még a mai napig sem jött tőlük egyetlen email, telefon sem! 😪

✨ Hogyan legyen több időd email automatizálással? Ebook/blogcikkek​

Hírlevelek, melyek automatizáltan szállítják Neked az Ügyfeleket? Lehetséges a számodra is?
Igen!
Mi szükséges ahhoz, hogy mindez megvalósuljon?
A válasz az ebookban, kattints!

Szerinted mit csináltam? Vártam vagy tovább léptem?

Mivel nagyon nagy szükségem volt a táskára, nem volt időm tovább várni, így a legközelebbi üzletbe utaztam, ott kiválasztottam a nekem tetsző táskát, körbenéztem minden rendben van -e vele, kifizettem (helyben, bankkártyával), és már mentem is azokért a dolgokért, amiket előzőleg összeírtam magamnak.

Mit gondolsz egy Vásárló mennyit fog várni?

Attól függ!

Vagy várakozik, hátha sikerül a vásárlása vagy legalább megfelelő segítséget kap, de a mai felgyorsult világban nem ez a jellemző.

Vagy inkább ha az első nekifutásra nem sikerül az eredmény, ablak bezár, és már fut is tovább, oda, ahol elköltheti a pénzét.

Szerinted is inkább a második lesz a lépése?

A bevásárló táska azt az eredményt hozta amiért vettem?-gondolom Te is kíváncsi vagy.

Igen! ❤️

Minden belefért, jó kis súlya lett (10 kg plusz 3 kg, plusz 1 kg belefértek).
A buszra felszállni vele egy kis ügyességet azért megkívánt, de mindent összevetve tökéletes.
Mennyivel másabb volt így hazahozni mindent, mint amikor egy strapabíró szatyorba pakoltam bele.

A végén jön a tanulság, hogy mire is kell még maximális figyelmet fordítani akár webáruház, akár egy weboldalon szeretnél automatizáltan eladni:

Először is a legfontosabb: mindenképp olyan elérhetőségeket adj meg, melyeket ki tudsz szolgálni!
Tehát!
Olyan telefonszámot írj ki az elérhetőségedbe, melyet akkor, és abban az időpontban fel tudsz venni (vagy erre van valaki, aki segít), mikor ha bármilyen kérdése van a Vásárlódnak maximálisan meg tudod rá adni a választ!
Ugyanez vonatkozik az email címedre is!

De a legeslegfontosabb mégis az, hogy ha már:

Automatizált rendszert használsz, akár email küldésére egy ebookhoz, tanfolyamhoz, egyébhez vagy egy megrendelési folyamathoz van rá szükséged, akkor az tényleg, zökkenőmentesen működjön, és ne lehessen semmilyen hibalehetőség egy vásárlás vagy feliratkozás közben, mert Ügyfelet veszítesz, és pénzt is a vállalkozásodban.

Ezért mindig teszteld le az automatizált rendszereidet mielőtt „élesíted” őket, mert a hiba akkor még javítható, és nem veszítesz Vásárlót, mint a leírt történetemben.

Mit nyersz vele, ha elkészítem a rendszered?

  • Nem kell azon aggódnod, hogy időközben valamilyen technikai problémára nem jön időben a segítség, mert nem tűnök el a munka átadása után sem, így számíthatsz a segítségemre, hisz a célom az, hogy nyugodtan dolgozhass a vállalkozásodban, erre a munkára ne kelljen plusz időt áldoznod.
  • Pontosságot, precízséget, megbízhatóságot, mert ahogy Neked, nekem is nagyon fontos a minőségi munka.
  • Mivel nem csak beszélek róla, de itt, a weboldalon is láthatod a már meglévő, működő rendszereimet, melyek hírlevél feliratkozókat, és megrendeléseket is teljesítenek. Ezeket a rendszereket SalesAutopilot, és Listamesterben építettem fel, így láthatod mit is készítek majd Neked.

✨ Ne gondolkodj rajta sokat!

Kezdj bele, aztán idővel látni fogod milyen eredményeket hoztak az automatizált rendszereid, így ehhez igazodva fejlesztheted tovább.

Köszönöm, hogy végigolvastad a cikket! További szép napot kívánok!

Minden jog fenntartva © 2024 Ugrai M. Csilla – idotervezes.hu │ Adatkezelési Nyilatkozat/Ászf │ email: hello@idotervezes.hu

Szövegíró keresése

Amint újra aktuális lesz, meghirdetem.

Szövegírót keresek...

Legyél a csapat tagja!

  • Kreatív vagy?
  • Lelkes vagy?
  • Pontos vagy?
  • Precíz vagy?
  • Jól forog a toll a kezedben?
  • Tartod a határidőket?
  • Szabadúszó vagy?
  • Te is szívesen dolgozol otthonról?


    Egy szövegírót keresek munkatársnak, akivel együtt szárnyalhatunk.
    Ha magadra ismersz, jelentkezz!

Minden jog fenntartva © 2024 Ugrai M. Csilla – idotervezes.hu │ Adatkezelési Nyilatkozat/Ászf │ email: hello@idotervezes.hu

Az én történetem, avagy honnan-hová

Blog

Az én történetem, avagy honnan-hová?

Ki van a profil mögött?

Kedves Olvasó, ha kíváncsi vagy a történetemre, készítsd be magadnak a kávéd vagy teád, helyezkedj el kényelmesen a kanapén, és olvasd el az én történetem!
Ismerj meg egy kicsit közelebbről is, hogy ki van a profil mögött.

2005...

Ez a bejegyzés egy bemutatkozós írás lesz, hogy megismerj, ki van a profil mögött.
Mindjárt ugorjunk is az időben vissza 2005-re amikor is egy éles váltással elkezdtük az új életünket a jelenlegi házunkban.
❤️ Ott kezdődött el egy olyan esemény, ami mára már egy mérföldkőnek számít.

A történetem:

2005-ben egy új házba költöztünk, ezzel együtt kötötték be akkor az internetet, én itthon maradtam a babavárás időszakára, mert így volt a legjobb akkor mindenkinek.
Furcsa volt hirtelen minden együtt, újabb készülődés a Picur megérkezésére, utolsó évet járni a nagyfiúval az oviba, lakberendezés, egyéb teendők.

De már akkor arra gondoltam, hogy a várakozást valamilyen hasznos dologgal fogom eltölteni a napi feladatokon kívül, ezért adta magát a gondolat, és elhatároztam, megtanulom az internetet használni. Olyan volt, mint mikor a gyerkőc először indul el segítség nélkül.

Érdekes így visszagondolni hogyan is kezdődött…❤️

Minden hétköznap az ovival kezdtünk, vittem a fiamat, majd hazahoztam.
A szabadidőmben olvasgattam az interneten, elkezdtem babás témák után keresgélni.
Beregisztráltuk az első email fiókomat, hogy azzal is tanuljak. Ez alatt az egy év alatt kezdtem bele az alapok megismerésébe. Számítógépen gépelni, rendben volt, azzal jól elboldogultam, de az internet egy ismeretlen terület volt akkor még számomra.

Majd rá egy évre, amikor azt láttam, hogy egyre több kinőtt kisruha sorakozik a polcokon arra gondoltam el kéne adni néhányat, mert nem lesz rá szükségünk. Ezután már ebbe az irányba keresgéltem, míg véletlenül találtam rá egy olyan weboldalra ahol a szerkesztője árulta a kinőtt ruháikat. Rögtön megtetszett amit láttam, és felvettem vele a kapcsolatot, kérdeztem hogyan készült az oldala, mert én is szeretnék hasonlót. Nagyon gyorsan segített a hölgy, azt mondta regisztráljak magamnak egy oldalt, olvassak sokat, és haladjak az olvasottak alapján.

Megfogadtam a tanácsát, kitaláltam az oldal nevét, és regisztráltam egy ingyenes weboldalt.

Elkezdtem valamit, amiben azt vettem észre, hogy egyre jobban szeretek vele foglalkozni. Alig vártam, hogy minden nap legalább egy kicsit haladhassak a munkával.

A kezdeti időszakokban apró lépésekkel haladtam előre, mert akkor még nem volt annyi online anyag (2006), mint mostanában amivel gyorsabban lehetett volna haladni. De ez nem tántorított el a munkától.

Ahogy telt az idő találkoztam egy gyönyörű képpel...❤️

…ami annyira magával ragadott, hogy megkerestem a készítőjét, Barbarát, akitől a képszerkesztés rejtelmeibe kezdtem beletanulni, amivel azt láttam, hogy fantasztikus dolgokat lehet vele készíteni. Nagyon sok időt töltöttem ezzel a szuper kikapcsolódással, minden percét imádtam.

A képszerkesztés tanulását arra is szívesen használtam fel, hogy a fotóinkkal kezdtem el dolgozni, címkét terveztem a varrott munkáimhoz, névjegykártyákat, nyomtatható naptárakat, iskolai holmikat a gyerekeknek (füzetborítók, címkék, könyvjelzők), stb.

Amikor már elég jól elboldogultam a képszerkesztéssel, kezdtem bele az akkori weboldalam design-jének kialakításába, mert hát régebben ezzel nem foglalkoztam, nem ez volt az, amiért elkezdtem beletanulni. Akkor még csak egy felületre volt szükségem, ahol eladhatom a kisruhákat.
A képszerkesztés vitt tovább, így ismerkedtem meg Izikével, Jutkával, Kismvityvel, és még sorolhatnám, akiknek nagyon sokat köszönhetek. Hálás vagyok minden segítségükért. Köszönöm, hogy egyengették az utamat!

Akkor még nem tudatosan, de valami elindult, és az irány a mostani munkámhoz vezetett.

2014-ben volt az első online tanfolyam, amire befizettem, hogy legyen egy weboldalam, méghozzá wordpress, mert olyan sok jót írtak róla, és annyira „nagy falatnak” láttam elkészíteni, hogy elhatároztam megtanulom hogyan is kell mindezt megvalósítani.
Így találkoztam Ágival, akitől az anyagian keresztül sikerült az első WordPress weboldalam feltenni az internetre.
Az az érzés, amit ott tapasztaltam hasonlítható egy baba születéséhez.
Fantasztikus, hogy megcsináltam, és látom, de szinte még el sem hiszem!
Szuper volt.
❤️

Azóta eltelt jó néhány év, és mindig egy kicsivel előrébb léptem. Rengeteg olvasás, gyakorlás, sikerek, és persze kudarcok is jutottak az évek alatt, de valamiért soha nem adtam fel. ❤️

Mára már érzem, hogy...

Azért, mert ez az én utam, olyan jó látni, hogy az Ügyfeleimnek a marketing kivitelezői munkámmal segíthetek: hogyan legyen nekik is WordPress weboldaluk vagy feliratkozási, vásárlási rendszerük, ami meghozza a várva várt pozitív eredményeket.
Virtuális asszisztensi munkámmal segíthetek: a mindennapi feladatok elvégzésében.

A folyamatos tanulás mindig része volt az életemnek. Sorba jöttek az anyagok: a weboldalkészítést Ágitól, online marketing asszisztens képzést Balázstól, virtuális asszisztens képzést Szabó Ágitól, mentorprogram Attilával és Noémivel, újabb mentorprogram Lassu Henrikkel, és még továbbiak ezek mellett.
A tanácsokat követve szakmai könyveket olvastam, videókat megnéztem, fizetős tanfolyamokból tanultam, építettem be a saját online felületeimbe a sok ingyenes anyag mellett.

2018-ban elérkezett az idő, belevágtam a saját vállalkozásomba, ahol jöttek az eredmények, de valami hiányzott.

Az, amit kerestem, amit éreztem, hogy a „Mi van belül, hogyan lehet összerakni?” ami vonzott mindig, ezért ez lett a fő irányvonal, így váltottam, és a most már az „álmom valóra vált” munkám lett általa.
Ehhez pluszként a virtuális asszisztensi feladatok elvégzése is a vállalkozásom egyik része lett.

Kreatív marketing kivitelezőként:

Virtuális asszisztesként:

Szuper dolog azt látni, hogy az Ügyfeleim előrébb juthatnak a munkájukban a segítségemmel. Ezért teszem a dolgom nap, mint nap a megkeresésekhez/kérésekhez igazodva.

✨ Nos? További információra van szükséged?

Köszönöm, hogy végigolvastad a cikket! További szép napot kívánok!

Minden jog fenntartva © 2024 Ugrai M. Csilla – idotervezes.hu │ Adatkezelési Nyilatkozat/Ászf │ email: hello@idotervezes.hu

Képszerkesztés-munkáim

Blog

Minden a képszerkesztéssel kezdődött...

A régi, és az új találkozása…

Ebbe a bejegyzésbe kedves Olvasó, hoztam azokat a képszerkesztés munkáimat, melyeket jó néhány éve készítettem (2006-2007), hogy egy kis inspirációval segítselek Téged.
Mindegyik kép képszerkesztő programok segítségével készült.
❤️ A bal oldali kép Canvával, ahogy a blogbejegyzés többi grafikája is, és ez friss.

Legelőször 2006-ban találkoztam Barbarával ❤️ akinek a képei úgy “elvarázsoltak”, hogy akkor azt éreztem ezt nekem meg kell tanulnom, ki kell hoznom belőle a maximumot. Így aztán rengeteg időt foglalkoztam vele, tanultam, kikapcsolódtam vele, ezért ajánlom most Neked is, itt a blogbejegyzésben. Akkor még 2 képszerkesztő programot használtam, de mára már bővítettem a listát. Kattints a választott képre, utána egérrel jobb klikk, kép megjelenítése, és megnyílik eredeti méretében.
Nézegesd meg őket, kezdj el Te is képszerkesztéssel foglalkozni!

"Azért, mert a kreatív tevékenység a legjobb kikapcsolódás, fejleszti a gondolkodást."

Jöhetnek a látnivalók?

3 db zenés karácsonyi podcast:

Ahonnan a képszerkesztésem indult...

Pici képdarabokból összeállított kreatív képek. Rajtuk keresztül tanultam meg a képszerkesztés lépéseit.

Kattints a választott képre, utána egérrel jobb klikk, kép megjelenítése, és megnyílik eredeti méretében.

Scrapbook képszerkesztéseim:

A kis modellek saját gyerkőceim ❤️
Egy gyerkőc, egy képkeret, néhány képdarabka, és elkészült az albumba tehető/ajándékba adható kép. Kattints a választott képre, utána egérrel jobb klikk, kép megjelenítése, és megnyílik eredeti méretében.

Füzetborítók a gyerkőc füzeteire:

Iskolakezdésre készítettem ajándékba a gyerkőcöknek.

Kattints a képekre, nézd meg nagyobb méretben!

Címkék a gyerkőc könyveire, füzeteire:

Órarendek suliba:

Levélpapírok

Online képeslapként volt elküldhető képszerkesztéseim:

Képeslapküldő oldalamról innen elküldheted, kattints! Sajnos a weboldalt megszüntették.

✨ A bejegyzést végig olvasva már láthatod a képszerkesztés mennyi kreativitást rejt magában. Nos? Te is belekezdesz?

Ha ezek után még tanácstalan vagy hogyan is kezdj bele, írj nekem ✍️ szívesen segítek.

Köszönöm, hogy végigolvastad a cikket! További szép napot kívánok!

Minden jog fenntartva © 2024 Ugrai M. Csilla – idotervezes.hu │ Adatkezelési Nyilatkozat/Ászf │ email: hello@idotervezes.hu

Bátran kezdj bele!

Blog

Bátran kezdj bele egyedül!

Talán furcsa lesz ez a bejegyzésem...

Most biztosan meglepődsz kedves Olvasó, hogy miért írom Neked ezt a tanácsot, és nem az ellenkezőjére invitállak, hogy készíttesd el a weboldalad vagy a blogod, ahol olyan tartalmakat oszthatsz meg az Érdeklődőiddel, Követőiddel, Vásárlóiddal melyeket Nekik szánsz. Mindjárt megérted, olvass tovább!

Kétféle beállítottságú ember létezik:

Egy: azok az emberek, akik nem kívánnak a technikai részletekbe belemenni, nekik az a fontos, hogy az elgondolásukat meg lehet -e valósítani. Ezért azt választják, hogy a kiválasztott kivitelező készítse el nekik, amire szükségük van.
Kreatív marketing kivitelezőként ebben segíthetek
a számukra.

Kettő: azok az emberek, akik szívesen tanulnak meg újabb dolgokat a haladásukhoz, és ezért belevágnak a weboldal/blog készítésébe is, mert érdeklődnek felőle.
Én is így kezdtem annak idején sok-sok éve. ❤️ Itt elolvashatod honnan is indultam.

Ha ezt a bejegyzést olvasod, akkor Te is tanulni szeretnél.

Milyen lehetőségeid vannak erre?

Rengeteg ingyenes anyag van az interneten, mellyel sok időt eltölthetsz, és egyáltalán nem biztos, hogy olyan gyorsan haladsz majd az eredmények felé, ahogy azt még az elején elképzelted.
Ezért a legjobb lehetőség erre, ha kiválasztod a számodra legmegfelelőbb segítséget (akár egy tanfolyam, akár egy személyes segítség) formájában, és elindulsz a megvalósítás felé.

Miért jó mégis ha egyedül kezdesz bele?

Mert akkor Te magad látod majd a határaidat: mi az amit el bírsz végezni, és mi az, amivel már egyáltalán nem tudsz mit kezdeni, és akárhogy nézed is, mindenképp valaki kell melléd, aki mutatja az irányt, mit, hogyan lépkedj.

Három dolog szükséges ahhoz, hogy elindulj:

Elszántság: határozd el, hogy megcsinálod!
Türelem: nem csak elkezded, de kivárod az eredményeket is.
Cselekvés: nem csak elképzeled, hanem meg is valósítod az elképzeléseidet.
A három dolog együttese hozza majd meg számodra a kívánt eredményeket. ❤️

Ha már egyedül indulsz el az úton...

Ne hagyd abba, folytasd a weboldal összeállítását vagy a blog írását, és figyeld a visszajelzéseket, mert rengeteget segít majd Neked abban, hogy lásd jó irányba haladsz -e tovább.

Mert ahogy szokták mondani: mindig lesz lehetőséged változtatni...❤️

Mert ha nem úgy alakul mégsem, pedig Te mindent megtettél az eredményekért, akkor még mindig választhatod azt a lehetőséget, hogy segítséget kérsz ahogy fentebb írtam róla, akár tőlem is, ha úgy érzed én vagyok erre a legalkalmasabb.

✨ Ugye milyen jól hangzik? Gondold át!

Kezdj bele Te is, tedd meg az első lépéseket! A hogyan kérdésedre nézd meg a többi blogbejegyzést is, gyűjts belőle információkat, inspirálódj!
Itt találod a bejegyzéseket, kattints!

✨ Ajándék napindító hanganyag, vidd magaddal!

Te is szereted ezeket a gondolatokat?
“Minden nap új erőt és új gondolatokat hoz.”
Ha igen, kérd a napi morzsákat, kattints!

✨ Nos? Te mikor kezdesz bele?

Köszönöm, hogy végigolvastad a cikket! További szép napot kívánok!

Minden jog fenntartva © 2024 Ugrai M. Csilla – idotervezes.hu │ Adatkezelési Nyilatkozat/Ászf │ email: hello@idotervezes.hu

Helyezd át az irodád!

Blog

Nem kell mindig egy helyben lenned!

Pár éve már készültem egy kerti kiülő megvalósítására, és ez a nap is eljött végre.
Volt vele munka bőven, de a Lányaim segítségével elkészítettük.

Olyan lett, amilyennek elképzeltem.
Kellemes, kényelmes, imádjuk.
❤️

Avagy, helyezd át az irodád!

Ha Te is otthonról dolgozol kedves Olvasó, ahogy én is,
akkor át tudod érezni a mondanivalómat.

Kezdjük a legelején!

Többször olvashattál már az otthoni (home office) munkavégzésről.

Arról, hogy mik az előnyei, és mik a hátrányai.
Hogyan dolgozz úgy, hogy ne azt érezd, be vagy zárva a négy fal közé.
De ezeken, ha Te is szeretnéd, változtathatsz, minden rajtad múlik.

Ha nem vagy helyhez kötött a munkaeszközeiddel, mert:

Átrendezhető, mobilak a munkaeszközeid, akkor szerencsés vagy, így könnyen át tudod alakítani magad körül a munkavégzésed terét.
Dolgozhatsz az irodádból, vagy akár a kertedből, de még a vízpart mellől is, ha épp így szeretnéd tenni, mint itt, amikor a Zamárdi standon nézelődtünk.

A fotót Lányaimmal készítettük. ❤️

A nem helyhez kötött munka előnyei: ❤️

A tartalomkészítés sokkal könnyebben megy, mert az inspiráló környezet rengeteget segít benne.
Nincs más dolgod, csak körül kell nézned, és már kapcsolhatod is a tartalmaidat ahhoz ahol épp, abban a pillanatban vagy.

A szabadság érzése felszabadít, kreatívabbá tesz, olyan lendülettel visz előre, hogy Te magad is elcsodálkozol rajta.

✨ Hogyan érdemes az inspiráló környezetből a lehető legtöbbet kihozni?

Ahogy már feljebb írtam a tartalomkészítésre kiváló. Így minél több fotót, hanganyagot, videót készíts, melyeket a weboldaladon és a közösségi média csatornáidon is megismertetsz az Érdeklődőiddel/Követőiddel.

Készíthetsz későbbi anyagokat is:

Mert van olyan pillanat amikor azt érzed nincs még meg a téma, amiről írni szeretnél, viszont olyan a látvány, ami egy bejegyzésbe való, amit szeretnél megmutatni mindenkinek, akit érdekel. Ilyenkor hallgass a belső hangodra, fotózz, videózz, tedd el későbbre, mert meglátod, a gondolatok össze fognak állni egy kerek egésszé. ❤️

✨ Légy kreatív, nézd a pillanatot! ❤️

✨ Hogyan legyen több időd email automatizálással? Ebook/blogcikkek​

Hírlevelek, melyek automatizáltan szállítják Neked az Ügyfeleket? Lehetséges a számodra is?
Igen!
Mi szükséges ahhoz, hogy mindez megvalósuljon?
A válasz az ebookban, kattints!

Találd meg a legideálisabb munkahelyed, ahol jól érezheted magad!

Köszönöm, hogy végigolvastad a cikket! További szép napot kívánok!

Minden jog fenntartva © 2024 Ugrai M. Csilla – idotervezes.hu │ Adatkezelési Nyilatkozat/Ászf │ email: hello@idotervezes.hu

Kerek, mint az üveggolyó

Blog

Amikor már átlátod...

Pontosan mi köze van az üveggolyónak a weboldalhoz/marketinghez?

Mielőtt elkezded olvasni ezt a bejegyzést, kedves Olvasó, válaszolok is a kérdésedre.
Most nem magáról az üveggolyóról fogsz olvasni, hanem arról, hogy mi is a közös bennük, mi az amiben azt érezni, hogy: „jé, tényleg, erre még így nem is gondoltam!”

Mit is tudunk magáról az üveggolyóról?

Kicsik, színesek, kerekek, gurulnak, ha azt szeretnénk megállnak, ha hagyjuk, gurulnak tovább a céljuk felé.
Éppen így működik a weboldal vagy blog, amit használsz, és még a marketing is.

Amikor elindítod...

Sőt!
Kezdjük inkább azzal, hogy amikor elhatározod, hogy bele fogsz kezdeni valamibe nagyon nem egyszerű, mert ezer, és ezer gondolat cikázik a fejedben.
Néhány éve azt a tanácsot kaptam valakitől, hogy „használd a naptárt, ne tartsd fejben!”
Azóta is eszembe jut bármikor amikor a napi teendőimet tervezem meg, hogy könnyebben haladhassak. Köszönöm szépen Gabi! ❤️
Igen!
Nekem is pont ugyanígy volt, annak idején, amikor ugyanezen az úton kezdtem meg az első lépéseimet.

Mi az, ami segíthet, hogy át tudd látni? ❤️

Először is: érdemes kiírni magadból a gondolataidat, mert ha már leírva látod sokkal könnyebben találhatod meg az irányt.
Másodszor: a leírt dolgokat csoportosítsd, tedd őket ahogy a suliba mondták anno, halmazokba vagy két oszlopba, és már itt nagyjából el is dől az irányvonalad.
Harmadszor: egy külső szem jobban rávilágíthat: arra gondolok, ha már megtetted amiket itt előbb leírtam, és még mindig tanácstalan vagy, sőt egyre jobban azt érzed, hogy minél több az információd annál jobban el vagy veszve, akkor segíthet egy kötetlen beszélgetés ami rávilágít arra, amit már tudsz, csak még nem mondtad ki hangosan.

✨ Ajándék napindító hanganyag, vidd magaddal!

Te is szereted ezeket a gondolatokat?
“Minden nap új erőt és új gondolatokat hoz.”
Ha igen, kérd a napi morzsákat, kattints!

Ahogy telik az idő, a napok, hónapok, évek:

Úgy fogod egyre jobban kerek egészként átlátni az egész folyamatot. De ehhez is idő kell, és rengeteg türelem, szorgalom, amibe nem mindenki mer vagy tud belekezdeni. Ha beleteszed a munkát, hidd el, meg fogja hozni a pozitív eredményeket is, de azt tudod Te is, hogy munka nélkül nincs eredmény!
Ehhez kívánok Neked rengeteg kitartást, sok-sok energiát, és ne add fel, ha a célod ott lebeg a szemed előtt!

✨ Nos? Te mikor kezdesz bele?

Ha ezek után még tanácstalan vagy hogyan is kezdj bele, írj nekem ✍️ szívesen segítek.

Köszönöm, hogy végigolvastad a cikket! További szép napot kívánok!

Minden jog fenntartva © 2024 Ugrai M. Csilla – idotervezes.hu │ Adatkezelési Nyilatkozat/Ászf │ email: hello@idotervezes.hu

Tartalom készítése weboldalra, blogra

Blog

Tartalom készítése weboldalra, blogra

Most beszéljünk egy kicsit a tartalomkészítésről!

Még mielőtt belekezdesz a weboldal készítésébe kedves Olvasó, érdemes azon elgondolkodnod, mit is szeretnél kommunikálni az embereknek.
A suliban annak idején tanultunk fogalmazást, volt nyelvtan óra, ahol az alapokat mutatták meg, majd kérték tőlünk számon, így már az első lépések meg vannak, gondolom Te is emlékszel még ezekre. ❤️

De ahogy az lenni szokott: A kezdeti időszakban nem jön olyan gyorsan a téma a tartalomkészítéshez, ezért vagy időt szánsz rá, hogy belerázódj, vagy kiszervezed ezt a munkát egy szövegírónak aki a mondanivalódat elkészíti Neked, Te pedig feltöltheted majd a weboldaladra, blogodba, a közösségi médiába.

Igen ám, de ha mégis úgy döntesz mert szeretnéd kipróbálni Neked is menne -e, akkor türelmesnek kell lenned, akár egy süti elkészítésére gondolsz.
Ott is be kell vásárolnod az alapanyagokat, ha épp nincsenek otthon készleten, ki kell mérni a recept alapján az összetevőket, aztán összekeverni, és végül mehet a sütőbe ahol még valamennyi időt várakozni kell az alap tészta elkészüléséig. Ezután ha már kihűlt, jöhet a díszítés, és csak ezek után kóstolhatod meg milyen is lett a végeredmény.

Láthatod, a folyamat itt is időigényes:

Ugyanez vonatkozik a tartalomkészítésre is. Itt is nagyon fontos a türelem, és az eredmények figyelése, hogy mire érdemesebb nagyobb hangsúlyt fektetni ahhoz, hogy a tartalmaid elérjék azt a célt, amelyekre szánod őket.

Nézzük tovább! Milyen tartalmakat készíthetsz:

Ha szeretsz írni, akkor jöhetnek a kreatív bejegyzések, mindezeket képekkel színesítve. Ehhez segítséget ebben a bejegyzésben találsz, nézd meg, kattints!
Képeket letölthetsz ingyenes lelőhelyekről, például innen, kattints, vagy Te magad készíted el őket.
(Nem sokkal több idő elkészíteni egy saját képet, mint egy megfelelőt keresgélni az ingyenesen letölthető helyekről).

Lehetnek videós tartalmaid is:

Ha a képet készíts, és ezzel dolgozz tovább úgy érzed nem a Te világod, inkább jobban szeretsz videókat készíteni, akkor vágj bele, csináld!
A videóidat felveheted a mobiloddal vagy egy kamera segítségével. Mindez persze az eszközeidtől függ.

Aztán!

Készíthetsz videót, ahol Te vagy rajta munka közben, ezzel egy kis bepillantást nyerhetnek a Nézőid a tevékenységedbe.
Vagy egy élő videót, ahol valami fontos információt adsz át az Érdeklődőidnek.
Gondolkodhatsz még tanításra készített videókban is a munkádhoz kapcsolódóan.
Itt is többféle tartalomra gondolhatsz, ezek inspirációk, hogy lásd a lehetőségeket.

Ha hanganyagban gondolkodsz:

Ha inkább hanganyagokat szeretnél készíteni, és azokat megosztani, akkor ehhez jó ha van egy külső mikrofonod, amit a gépedhez csatlakoztathatsz, így kiszűrve a körülötted lévő zajokat. Segítségével a felvett anyagaid tiszták, olyan minőségűek lesznek, amit szívesen hallgatnak majd meg az Érdeklődőid.

Ha valami könnyebb, egyszerűbbet szeretnél:

Akkor érdemes kipróbálnod a gépeden lévő Office programok közül is az egyik kedvencemet, ami a Power Point.

Ha megnyitod a programot láthatod mennyi dologra használhatod.

Készíthetsz vele olyan videókat, melyeket diaként megszerkesztesz, majd videóba átkonvertálod, és mehet a weboldaladra/blogodra. A szerkesztőben adhatsz még hozzá zenét vagy felvett hanganyagot is. Például ahogy itt látod nálam, kattints!
Videóváltozatok lehetnek még: ahol egy képet lát a Célközönséged, elolvashatja a rajta lévő szöveget, és a hangodat hallhatja, ami a videó alatt hallatszik. Szuper lehetőség, ha videóban, képben, hangban szeretnéd a tartalmadat összekapcsolni, majd kommunikálni.
Érdemes kipróbálnod! ❤️

✨ Ugye milyen jól hangzik? Mennyi lehetőséged van a tartalomkészítésre?

Próbáld ki egyiket, másikat, vagy akár mindet, és juttasd el a tartalmaidat az Olvasóidnak, Követőidnek!

✨ Hogyan legyen több időd email automatizálással? Ebook/blogcikkek​

Hírlevelek, melyek automatizáltan szállítják Neked az Ügyfeleket? Lehetséges a számodra is?
Igen!
Mi szükséges ahhoz, hogy mindez megvalósuljon?
A válasz az ebookban, kattints!

Köszönöm, hogy végigolvastad a cikket! További szép napot kívánok!

Minden jog fenntartva © 2024 Ugrai M. Csilla – idotervezes.hu │ Adatkezelési Nyilatkozat/Ászf │ email: hello@idotervezes.hu

Készíts hanganyagot!

Blog

Készíts hanganyagot!

Lássuk is a fontosabb tudnivalókat!

Ha szeretnéd meghallgatni a bejegyzést, kattints!

Amikor elhatározod, hogy lesz egy weboldalad vagy blogod, akkor elgondolkodsz azon is, hogy milyen tartalmakat készítesz majd az Olvasóidnak.
Többféle lehetőséged van erre is, amiről ebben a bejegyzésben írtam, kattints, olvasd el!

A hanganyagok tartalma is többféle lehet: mondok rá példákat:
lehet: tanító jellegű (tanfolyamodhoz kapcsolódik), blogod bejegyzései hanganyag formájában, interjú egy vállalkozóval, kikapcsolódáshoz (motivációs idézetek), stb., ez is Tőled függ, a fantáziádra van bízva.

❤️ Pluszként a hanganyagot többféle variációban készítheted el, ne csak egy félében gondolkozz! Mutatok hozzá példát, mert úgy jobban megérted mire is gondolok pontosan. Itt láthatod az egyik variációt. Itt a másik lehetőség.

A másik, a Podcast adás készítése, megosztása.

Szoktál podcast adásokat követni?

Ha igen, akkor gondolom ismered a Soundcloud vagy a Spotify oldalakat, ahová ilyen hangfelvételeket tölthetsz fel, majd azokat megoszthatod akár a weboldaladba is beépítve, ami egy szuper lehetőség a még többféle tartalom elkészítéséhez.
A tartalmaidat nyilvánosra vagy privátra is állíthatod attól függően, hogy mi a célod vele.
Ha nyilvános, akkor bárki láthatja, hallhatja, ha privát, akkor azok az emberek hallgathatják meg akiknek ezt a lehetőséget biztosítod.

✨ Ajándék napindító hanganyag, vidd magaddal!

Te is szereted ezeket a gondolatokat?
“Minden nap új erőt és új gondolatokat hoz.”
Ha igen, kérd a napi morzsákat, kattints!

Hogyan készítsd el a Podcast anyagaidat, Soundcloud:

  • Első lépésként: mint ahogy mindig, meg kell fogalmaznod magadnak, hogy mi lesz a téma, amiről beszélni fogsz.
  • Második lépés: regisztrálj be a Soundcloud fiókodért! Töltsd ki az adataiddal, állíts be hozzá profilképet/borítóképet is, így könnyebb lesz beazonosítani Téged.
  • Harmadik lépés: vedd fel a hanganyagodat egy külső mikrofonnal, hogy az adás tökéletes minőségben jusson el az Érdeklőidhez, szívesen hallgassák meg. (Nézz körül milyen mikrofonok vannak, és válaszd ki a megfelelőt!)
  • Negyedik lépés: ha már kész a felvételed, akkor szerkessz hozzá egy borítóképet, amit a hanganyagoddal együtt töltesz fel a Soudcloud csatornádra. Borítóképet egy képszerkesztő program segítségével könnyen el tudsz készíteni.
  • Ötödik lépés: a wordpress weboldaladon „ágyazd be” a tartalmaidat, ha nyilvános.
  • Hatodik lépés: most már kész a technikai része, így mutasd meg másoknak is, vidd hírét a közösségi médiában is!
  • Hatodik lépés: az elkészült anyagot küldd ki a hírlevél feliratkozóidnak is, hogy ők is megismerhessék!

Ennyire egyszerű, de, mint minden, ez is idő, mire elkészül. ❤️

Arra biztatlak, próbáld ki a két felületet, hozd ki belőle a maximumot ezzel is további szuper tartalmakat készítve.

✨ Ugye milyen jól hangzik? Gondold át! Válassz, és készíts sok-sok hasznos tartalmat!

Köszönöm, hogy végigolvastad a cikket! További szép napot kívánok!

Minden jog fenntartva © 2024 Ugrai M. Csilla – idotervezes.hu │ Adatkezelési Nyilatkozat/Ászf │ email: hello@idotervezes.hu

E-mail küldés

Blog

E-mail küldés

Azaz miért jó az e-mail küldő rendszer a vállalkozásodban?

Ha szeretnéd meghallgatni a bejegyzést, kattints!

Ma már nincs olyan ember, aki ne használna valamilyen email fiókot...

Például: citromail, gmail, stb., így ismerős lesz amit írok. Sőt! Vállalkozóként céges emailt is használsz.

Olvasd végig a bejegyzést, mert a végén egy segítséggel jövök.

Amikor egy weboldalon nézelődtél biztosan találkoztál már sokféle feliratkozási lehetőséggel. Például:
1.: ingyenesen letölthető E-book, melynek a segítségével betekintést nyerhetsz a táska varrás rejtelmeibe.
2.: egy videós segítség, hogyan készíts gyorsan, kevés alapanyagból szuper karácsonyi ajándékot?
3.: egy hanganyag, amiben motivációs idézeteket hallgathatsz meg akár a buszon, vonaton, kocsiban.

Amikor úgy döntesz a böngészett weboldalon, hogy kéred a kiválasztott ajándékot, nincs más teendőd, mint megadni a neved, és a mail címed, ahová küldhetik. 

Megadod az adataidat, aztán elküldöd.

Ez a feliratkozási űrlap.

Lehet, hogy már be is zártad az akkor böngészett oldalt, mert épp hazaért a gyerkőcöd a suliból, és vele szeretnél foglalkozni, így a gondolataid már másfelé járnak, és nem az ajándékra figyelsz, amit előtte kértél.

Kicsit később, amikor megnyitod a levelező rendszered akkor látod, hogy megérkezett az ajándékod. Ezután rákattintasz a linkre, ahonnan letöltheted a gépedre (ha így van megadva: Pdf, hanganyag), és már használhatod is.

Ehhez, amit most leírtam Neked egy olyan rendszert használunk, amivel ezt a  folyamatot rakjuk össze a weboldalhoz: (felépítjük az email küldő rendszert) ahhoz, hogy hozzád is el tudjuk juttatni amit választottál.

Kreatív marketing kivitelezőként ilyen rendszer építésében is a segítségedre lehetek.

Továbbá: Megrendelési űrlap

Ahogy már feljebb írtam, mire használhatsz egy ilyen rendszert, még azzal egészíteném ki, hogy a lehetőségek itt is többfélék lehetnek ugyan úgy, ahogy a letölthető, megvásárolható anyagaid, illetve a tartalmak fajtái.

Most akkor nézzük meg a megrendelési űrlapot!

Ha a szolgáltatásodhoz átutalásos fizetést vagy bankkártyás fizetést szeretnél az Ügyfeleidtől kérni, ezt is meg lehet valósítani akár automatikus számlázással egybekötve, így időt takarít meg Neked, ha ezt választod. A megrendelési űrlapon megadja a Vásárló az adatait, majd vásárlása véglegesítésekor átkerül a banki felületre, ami össze van kapcsolva a weboldaladdal, kifizeti a vásárlását. Vagy átutalásos lehetőségnél elküldi a megrendelést feléd, majd válasz emailben megküldi a rendszer az utaláshoz szükséges bankszámlaszámot, fizetési határidőt, és várja a befizetést. Mindezt úgy, hogy Te előre minden beállítást elvégeztél a rendszerben, úgy építettél fel, hogy „magától” dolgozik=automatizáltad.

További lehetőség lehet még: A kérdőív

Használtál már kérdőív készítésére valamilyen űrlapot? Vagy Neked kellett ilyet kitöltened?
Például: a Google űrlapokra gondolok, melyeket a gmail fiókodon keresztül érhetsz el. Azon belül hozhatsz létre újakat, és ezután a weboldaladon a kiválasztott helyre beillesztheted, hogy közvetlenül onnan érjék el az érdeklődőid, akiknek szánod.
A hírlevélküldő rendszerét használva készíthetsz egy összetettebb űrlapot, mellyel még jobban megkönnyítheted a munkádat, mérheted az eredményeket.

Email küldő rendszeren keresztüli kommunikáció:

Ha már van egy Listamester vagy SalesAutopilot rendszered, azon keresztül tarthatod a kapcsolatot azokkal az Ügyfeleiddel, Érdeklődőiddel, akik megadták az email címüket, mert kíváncsiak az anyagaidra, tanításodra.

A rendszerek összekötése után:

Ha WordPress weboldalt használsz egy email küldő rendszerrel vagy akár a számlázó programmal együtt, azt látod majd a weboldalon, hogy amit kértél ezek nagyon gyorsan, néhány percen belül meg is érkeznek hozzád. Ez annak köszönhető, hogy ezek a rendszerek fel lettek építve, összekapcsolva ahhoz, hogy a lehető leggyorsabban vigyék a kívánt tartalmakat az Érdeklődőidnek.

Nagyon szeretem ezeket a rendszereket felépíteni, munkám során folyamatosan használom.
Ha szívesen megnéznéd „élőben is”, amiről most írtam, kattints ide!

Technikai segítségre van szükséged? Szeretnél egy automatizálható email küldő rendszert felépíttetni? Kattints!

✨ Hogyan legyen több időd email automatizálással? Ebook/blogcikkek​

Hírlevelek, melyek automatizáltan szállítják Neked az Ügyfeleket? Lehetséges a számodra is?
Igen!
Mi szükséges ahhoz, hogy mindez megvalósuljon?
A válasz az ebookban, kattints!

✨ Összefoglalva a lényeg: még több Érdeklődőhöz juttathatod el az anyagaidat. Időt takarít meg a rendszer használata ha jól van felépítve, és hozza a pontosan mérhető eredményeket.

Ha úgy érzed tanácstalan vagy, hogyan is kezdj bele egy ilyen rendszer felépítésébe, keress bátran, írj nekem ✍️ vagy kérj konzultációt, szívesen segítek.

Köszönöm, hogy végigolvastad a cikket! További szép napot kívánok!

Minden jog fenntartva © 2024 Ugrai M. Csilla – idotervezes.hu │ Adatkezelési Nyilatkozat/Ászf │ email: hello@idotervezes.hu

Fotózz a tartalomhoz!

Blog

Fotózz a tartalomhoz!

Most egy tartalomkészítési lehetőségről írok:

Ha szeretnéd meghallgatni a bejegyzést, kattints!

Amikor elhatározod, hogy blogot vagy weboldalt készítesz magadnak hirtelen talán nem is tudod milyen képszerkesztő lenne számodra a legideálisabb.
Lehet, hogy hallottál már róla, de lehet, hogy még nem, így nézzük is meg elsőként a legszuperebb képszerkesztőt, amit telefonról, és online is használhatsz.

❤️ A Canva képszerkesztőről írok:

Honnan töltheted le telefonodra?

A Play áruházból letöltheted ha Facebook fiókkal regisztrálsz vagy email címmel. Ezután már el is kezdheted a használatát!

✨ Miért tartják szuper képszerkesztőnek?

Előnyök:

Mert ha még nem ismered vagy nem használtad eddig a képszerkesztő programok valamelyikét, egy kis gyakorlással olyan képeket sikerülhet elkészítened amit a weboldaladon/blogodon, közösségi média felületeiden szívesen osztasz majd meg másokkal.

Hogyan is kezdj bele?

  • Gondold át mit szeretnél kommunikálni!
  • Készíts a telefonoddal vagy fényképezőgépeddel fotókat, és keresd meg a megfelelőt!
  • Menj az alkalmazásokba, keresd meg a Canva-t, válaszd ki azt a sablont, amit szeretnél, és kezdd el megszerkeszteni a képet, amit kiválasztottál a telefonodról! (Előtte ne felejtsd kiválasztani, hogy milyen online felületre szánod, mert aszerint választod hozzá a beállításokat).
  • Ha jobban szeretsz Te is inkább gépről dolgozni, akkor nyisd meg a canva.com weboldalát, töltsd fel a szerkeszteni kívánt fotódat, majd válaszd ki a neked tetsző „hozzávalókat”: alapokat, díszítő elemeket, betűtípust, stb, és készítsd el a fejben megtervezett képet.
    Amikor kész, mentsd el a gépedre, és már viheted is tovább, ahová szeretnéd: weboldal, közösségi média felületekre. Én az utóbbit használom, mert a gépre le tudom menteni.


Ha szeretnél egy kicsit „belekóstolni” a CANVA használatába, felfedezni a benne rejlő lehetőségeket, kattints ide, és nézd meg a róla írt blogbejegyzésem!

✨ Jótanácsom: Töltsd le a Canva képszerkesztőt, ismerkedj vele, és készíts szuper képeket, mutasd meg milyenek lettek!

✨ Ajándék napindító hanganyag, vidd magaddal!

Te is szereted ezeket a gondolatokat?
“Minden nap új erőt és új gondolatokat hoz.”
Ha igen, kérd a napi morzsákat, kattints!

Ha ezek után még tanácstalan vagy hogyan is kezdj bele, írj nekem ✍️ szívesen segítek.

Köszönöm, hogy végigolvastad a cikket! További szép napot kívánok!

Minden jog fenntartva © 2024 Ugrai M. Csilla – idotervezes.hu │ Adatkezelési Nyilatkozat/Ászf │ email: hello@idotervezes.hu

Kertészkedés közben

Blog

Kertészkedés közben az jutott eszembe:

Mit gondolsz? Kíváncsi vagyok rá?

🏡 Tegnap kint voltam a kertben, mert szép idő volt, és arra gondoltam összeszedem a fákról, bokrokról lehullott leveleket. Ott, együtt, sajnáltam is a sok szépséget. Kár, hogy nem lehet eltenni a szürke hidegebb napokra.

(Egy fotót is készítettem a bejegyzés mellé az egyik kis szegletről). ❤️

Ahogy lombseprűztem, pakoltam a zsákokba, azon gondolkodtam, hogy miként segíthetnélek Téged, ha kezdőként WordPress weboldalkészítést szeretnél tanulni, és akkor jutott eszembe, hogy talán még nem hallottad a hírt:

🔔 Ez pedig nem más, mint, hogy elkészült az online időpontfoglaló rendszer, mellyel könnyen lehet időpontot foglalni egy személyre szabott konzultációhoz, ha szeretnél bővebb információt kérni a WordPress weboldalad vagy a hírlevélküldő rendszered elindulásával kapcsolatban.

❓Pontosan mit is jelent mindez?

Kiknek lehet előnyös?-szinte hallom a kérdéseket.

  Ha még csak most gondolkodsz, hogy egy WordPress weboldalt vagy blogot szeretnél készíteni, szívesen megtanulnád a használatát, és így, egy idő után már egyedül is fel tudod tölteni a tartalmakat, de még hezitálsz, bele merj –e kezdeni.
Ha ebookot, videót, hanganyagot szeretnél könnyebben eljuttatni az Érdeklődőidnek.
Vagy van egy hobbid/szolgáltatásod, és ehhez az egyszerűségre törekedsz.
Továbbá: úgy érzed, szívesen elkezdenéd a Picurkád mellett egy olyan tanulási formában fejleszteni magad, ami később is hasznos lehet a számodra.

✨ Milyen előnyökkel járhat, ha személyre szabott konzultációt kérsz? Nézzük sorban!

Előnyök:

  • Minden konzultációs időponton egy jelentkezővel beszélek, így nem kell attól tartanod, hogy kevés lesz a 30 perc.
  • Az időpontfoglalóval könnyen, gyorsan tudsz időpontot kérni.
  • Az otthonodból, nem kell elutaznod sehová sem, online (GoogleMeet, Zoom) segítségével beszélünk, ahogy Neked a legjobb.
  • A feltett kérdéseidre ez alatt az idő alatt válaszolok, ha előtte összeírod magadnak, gyorsabban haladhatunk.
  • Nem kell tovább keresgélned az induláshoz, mert megtalálod a miérteket.

Miért ajánlom fel Neked ezt a lehetőséget?

  • Mert én is voltam hasonló „cipőben 👟”, és láttam mennyire nem könnyű elindulni, pedig akkor még nem volt ennyi lehetőség, mint manapság.
  • Rengeteg az információ az interneten, de sokszor érezheted azt, hogy már elvesztél, mint tű, a szénakazalban.
  • Emlékszem mennyire szerettem volna, ha valaki ott van mellettem, és kereshetem, ha szükségem van rá.
  • Egyedül nagyon nem könnyű előre haladni, ha nem vagy elég kitartó, és nem adod fel akkor, amikor még nem látszanak azok az eredmények, melyeket elképzeltél magadnak. Ezért szeretnék Neked segíteni.

✨ Ez a 30 perc egy olyan segítség lesz a számodra, mely előrébb vihet az utadon ha úgy érzed, erre van most szükséged.

Ha ezek után még tanácstalan vagy hogyan is kezdj bele, írj nekem ✍️ szívesen segítek.

Köszönöm, hogy végigolvastad a cikket! További szép napot kívánok!

Minden jog fenntartva © 2024 Ugrai M. Csilla – idotervezes.hu │ Adatkezelési Nyilatkozat/Ászf │ email: hello@idotervezes.hu

A weboldal színei

Blog

Hogyan válassz színt a weboldaladra?

Biztosan Te is sokszor találkoztál olyan cikkel, ahol a weboldal színeiről írtak, és gondolkodóba estél, hogy neked vajon melyikre is van szükséged.
 
Ehhez hoztam egy kis segítséget, érdemes végigolvasnod, és mire a cikk végére érsz, azt fogod észrevenni, hogy nem is olyan bonyolult, mint amilyennek első ránézésre gondoltad.

Nézzük is meg az indulást!

Amikor az interneten rákattintasz egy weboldal linkjére, és megnyílik, az első, amit meglátsz az oldal színei, amik valljuk be őszintén nem minden esetben olyanok, amilyennek számítottál rá. Így akkor, ott, abban a pillanatban, már el is döntöd, hogy maradsz -e az oldalon, körbe nézel vagy alapból bezárod, és újabb keresést indítasz, mert az az oldal bármilyen dolgot is kínál nem hozzád „közeli”.
Gondolom a „megyek egy másik oldalra” lesz a válaszod.

Mint láthatod, a weboldal érzéseket vált ki a Látogatóból, és nagyon nem mindegy, hogy milyeneket. Ha a tartalmat összhangban látod a színekkel, akkor nagy valószínűséggel el kezdesz böngészni.

Ezért is ilyen fontos a megfelelő színválasztás a weboldal legelső lépcsőjeként.

Egy kis napindító hanganyag a színek mellé, hogy jobban menjen a munka. Készen állsz?

✨ Hogyan legyen több időd email automatizálással? Ebook/blogcikkek​

Hírlevelek, melyek automatizáltan szállítják Neked az Ügyfeleket? Lehetséges a számodra is?
Igen!
Mi szükséges ahhoz, hogy mindez megvalósuljon?
A válasz az ebookban, kattints!

Jöhetnek a színek egy kicsit közelebbről is? Nézzük meg milyen érzést válthatnak ki.

✨ A fehér szín: a tisztaság/egyszerűség/kifinomultság/egészség színe. A leggyakrabban használt háttérszín.

✨ A fekete szín: erő/hatalom/elegancia színe. Arany színnel párosítva nagyon elegáns hatást érhetünk el vele.

✨ A szürke szín:
semleges szín/nyugodt hatást kelt/egyensúlyt fejez ki.

✨ A sárga szín: meleg színnek számít. Optimizmus/világosság/vidámság/energia/kitűnik a tömegből.

✨ A narancssárga szín: barátság/vidám/bizalmat árasztó szín. Boldogság/magabiztosságot sugároz/lelkesedést/melegséget/izgalmat közvetít/cselekvésre buzdít.

✨ A piros szín: izgalmas/fiatalos/bátor/nagy hatása van az emberekre/szenvedélyt/szeretetet szimbolizál.

✨ A kék szín: bizalom/megbízhatóság/erő/nyugalom, megbízhatóságot a jellemzője.

✨ A zöld szín: a természetből van. Béke/egészség színe. Megnyugtató érzést kelt/megbízhatóságot, nyugalmat képvisel.

✨ A barna szín: föld szín, a természet/megbízhatóság színe. (Nekem is az egyik kedvenc színem a sárga mellett ❤️).

Generátorok, melyek a színválasztásodban lesznek segítségedre. Kattints a linkekre!

✅ Melyik szín melyik színhez passzol? mycolor.space Link

Itt a géped egerének segítségével tudsz színt választani. paletton.com Link

✅ colorzilla.com Ezen az oldalon a weboldaladba illeszthető kódot mutatja meg Link

Színkód generátor: w3schools.com
Itt rákattintasz egy színre, és már mutatja is a kódját, amivel tovább dolgozhatsz a weboldaladon. Link.

✨ Összefoglalva tehát:

Még a weboldal vagy blogod indulása előtt érdemes kiválasztani azt a két fő színt, melyet az oldalad színeiként szeretnél használni, mert ezek adják meg a harmóniát. Érdemes, és tanácsos ezeket a generátorokat kipróbálnod, és használnod, hogy olyan weboldalad legyen, melyet szívesen látogatnak meg az érdeklődők.

Ha ezek után még tanácstalan vagy hogyan is kezdj bele, írj nekem ✍️ szívesen segítek.

Köszönöm, hogy végigolvastad a cikket! További szép napot kívánok!

Minden jog fenntartva © 2024 Ugrai M. Csilla – idotervezes.hu │ Adatkezelési Nyilatkozat/Ászf │ email: hello@idotervezes.hu

WordPress weboldal készítés

Blog

WordPress weboldal?

Miért jó a WordPress weboldal?

Rengeteget változott a világ, és a szokások is. Régebben is voltak, de ma már szinte alap, hogy legyen egy jó weboldalad, ami sikeresen teljesít, eléri a célját. Többféléből is választhatsz, amire szükséged lehet.
Ilyenek például:
Bemutatkozó oldal: (ahol munkádat, vállalkozásodat hozod minél közelebb az emberekhez segíthetsz nekik),
Sales oldal: (ahol a fizetős webinárodra, rendezvényedre hívod meg az érdeklődőket),
Landing oldal: (ha van egy ajándékod, amit szeretnél átadni a feliratkozóidnak. Pl: Ebook, ajándék videó, hanganyag, stb).

Nézzük sorban, hogy könnyebben át tudd látni!

A WordPress a világ legelterjedtebb CMS rendszere. Egy keretrendszer, ami megkönnyíti a weboldalak fejlesztését és szerkesztését.
✅ Az interneten nagyon sok felhasználó használja.
✅ Folyamatosan fejlesztik.
✅ Rengeteg ingyenes, és fizetős bővítmény: pluginból választhatsz annak megfelelően, hogy mire van szükséged.
✅ A kezelőfelületén belül könnyen megváltoztathatod az oldal kinézetét, miközben a tartalom változatlan marad. A színek, a betűtípusok megváltoznak.
 ✅ A sablonok segítségével mobilbarát weboldalad lehet, ami tökéletesen alkalmazkodik az eszközhöz, amin nézed: mobiltelefon, tablet, asztali gép.
Ha még csak most gondolkodsz, hogy egy WordPress weboldalt vagy blogot szeretnél készíteni, szívesen megtanulnád a használatát, hogy egy idő után már egyedül is fel tudd tölteni a tartalmakat, de még hezitálsz, bele merj –e kezdeni, akkor gondold át!
Ha már van egy hobbid vagy szolgáltatásban gondolkodsz, amit szívesen végeznél, és ehhez az egyszerűségre törekedsz.
Ha minél hamarabb szeretnéd a terméked/szolgáltatásodat kínálni az interneten, és ehhez keresel segítséget.
Ha nincs olyan különleges igényed amihez már egyedi webfejlesztő segítségét kell kérned.
A minőség mellett a megfizethető árat is figyelembe veszed.

Mit tudsz megvalósítani a WordPress belsejében (kezelőfelület)?

✅ Készíthetsz egy blogot, ahol folyamatosan teszel fel tartalmakat: szöveg, videó, stb.
✅ A szöveges tartalmat kiegészítheted képekkel, melyeket folyamatosan cserélhetsz vagy ha nincs már rá szükséged, törölhetsz.
✅ Új menüpontokat készíthetsz, hogy bővebb tartalmat adhass az Olvasóidnak.
Videókat tehetsz közzé a weboldaladon úgy, hogy tökéletes élményt adjon a Látogatóidnak.
✅ Sales/Landing oldalakat készíthetsz, melyekre a megfelelő tartalmat készítheted el, hogy elérje az Olvasóidat.
✅ További online elérhetőségeidet könnyen össze tudod kapcsolni, hogy több irányból megtalálható legyen az interneten. (Mert nem mindenki egyforma felületet használ/szeret).
✅ Készíthetsz kérdőívet, melyet be tudsz illeszteni a wordpress weboldaladba, majd kiküldheted az elérhetőségét emailben vagy további online felületeiden adminisztrálva.

Miért szeretem én a WordPress weboldalt/blogot?

Mindezekért, melyekről írtam. Kiegészítésként hozzáteszem, hogy olyan lehetőségeket kínál a rendszer használata, melybe bele tehetem a saját elképzeléseimet, és nem csak gondolatban, de a valóságban is.

Összefoglalva a WordPress rendszerével készíthetsz:

Blogot, céges weboldalt, illetve pár száz termékkel összeállított webshopot is.

✨ Ne gondolkodj rajta sokat!

✨ Hogyan legyen több időd email automatizálással? Ebook/blogcikkek​

Hírlevelek, melyek automatizáltan szállítják Neked az Ügyfeleket? Lehetséges a számodra is?
Igen!
Mi szükséges ahhoz, hogy mindez megvalósuljon?
A válasz az ebookban, kattints!

Kezdj el Te is azon dolgozni, hogy legyen egy weboldalad, mely maximális segítsége lesz a vállalkozásodnak.

Köszönöm, hogy végigolvastad a cikket! További szép napot kívánok!

Minden jog fenntartva © 2024 Ugrai M. Csilla – idotervezes.hu │ Adatkezelési Nyilatkozat/Ászf │ email: hello@idotervezes.hu

Könyv/weboldalajánlók

Blog

Nyomtatott könyvek, és weboldalak önfejlesztéshez

Ezen az oldalon azokat a könyveket ajánlom, melyek már saját könyvtáramban vannak, sokszor olvasok belőlük, mert mindamellett, hogy sok hasznos információt kapok általuk olvasmányosak, visznek magukkal.
Ha te is úgy döntesz belekezdesz megvalósítani az elképzeléseidet, érdemes beszerezned a neked legmegfelelőbbet. (Ezek közt E-book, és nyomtatott könyveket is találsz).

Akkor most lássuk a listát!

  • Többféle tervező, mely az időgazdálkodásodban tökéletes segítségedre lehet. Itt kérd, kattints!
    Vida Ági segítsége az induláshoz, kattints, töltsd le, használd! (Ágitól 2014-ben kezdtem el vállalkozás, weboldalkészítés témában mindent megtanulni, mellyel mára már sokkal könnyebben átlátom a rám váró feladatokat, így eredményesebben dolgozhatok.
  • Gál Beátával 2017 év vége felé ismerkedtem meg, akitől szintén rengeteget tanultam, segítségével mára már egy olyan úton haladok, amiről évekkel ezelőtt csak álmodoztam. Ha te is szívesen tanulnál tőle, kattints!
  • Én is voltam kezdő, sok mindent elolvastam, kipróbáltam, és emlékszem, hogy voltak olyan pillanatok, amikor inkább feladtam volna, de nem tettem. Ezért nemrég összeállítottam egy kimondott kezdőknek szóló segítséget, mellyel már te is el tudsz indulni a benne lévő információk segítségével. Itt találod az e-bookot, kattints!

Nyomtatott könyvek, melyeket érdemes beszerezni: Válaszd ki a kedvenced!

Amikor rátaláltam ezekre a könyvre, azt mondtam biztosan elolvasom mindet, mert rengeteget tanulhatok belőlük. Ha Te is szeretsz olvasni, érdemes beszerezned a kedvenced, de akár mindegyiket is, mert a lehető legjobb döntést hozod meg vele.

Néhány weboldal ajánló: Sok-sok hasznos információval

Vida Ági weboldala: Kattints!
Csont Attila weboldala: Kattints!
Szilágyi Balázs: Kattints!
Gál Beáta weboldala: Kattints!
Follow Marketing: Kattints!
Tóth Mihály weboldala: Kattints!
Panyi Zsuzsi weboldala: Kattints! 

Marketing eszközök: Kattints!
Marketing szövegírás: Kattints!
Nagy Tímea-Birge: Kattints! Gerillaönéletrajz: Kattints!
Vidi Rita weboldala: Kattints!
Kinga weboldala: Kattints!
Adrienn weboldala: Kattints!

✨ Összefoglalva a lényeg: érdemes az ajánlott könyveket Neked is beszerezned, ha fejlődni szeretnél.

Köszönöm, hogy végigolvastad a cikket! További szép napot kívánok!

Minden jog fenntartva © 2024 Ugrai M. Csilla – idotervezes.hu │ Adatkezelési Nyilatkozat/Ászf │ email: hello@idotervezes.hu

A weboldal cookie-kat használ, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Elfogadom

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezettek a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal elfogadod a sütik használatát.

Elfogadom