fbpx

Canva: a pálcika emberkétől kezdve

Canva: a pálcika emberkétől kezdve...

✏️ Te tudsz rajzolni?

Vagy csak a pálcika emberkékkel vagy összhangban úgy, mint én? 🙃

Mert az az igazság, hogy ez valahogy kimaradt az életemből.

Ezért szerettem inkább a suliban a technika órákat, mert ott igazán szárnyalhattunk.

Képeket szerkeszteni viszont imádok, és ebben szeretnék segíteni, hogy bátran kezdj el vele foglalkozni még akkor is, ha nem megy olyan jól a rajzolás! 🧡

Akkor csapjunk is bele, és ismerkedjünk meg a Canva képszerkesztővel közelebbről is:

Ha fent vagy valamelyik közösségi oldalon vagy akár úgy, mint itt láthatod, biztos vagyok benne, hogy aktívan használod ezt a képszerkesztőt, így a bejegyzés Neked talán nem lesz annyira lebilincselő, mint annak, aki még csak hallott róla, de nem mert belekezdeni a használatába, mert nem is tudta hogyan is érdemes nekiállni.

Nos!

Ez a bejegyzés inkább a kezdőknek lesz hasznos segítség.

Előtte egy rövid visszatekintés:

Annak idején (2006-ban) kezdtem el a képszerkesztést megtanulni Barbarától, online, több programmal. Ezek közül az egyik a Jasch Paint Shop Pro 9, a másik pedig az Animation Shop 3 programok voltak. Az alapoktól kezdve ismertetett meg a képszerkesztés rejtelmeivel annyira, hogy teljesen beleszerettem ebbe a szuper kikapcsolódásba, ami hobbi is lett az évek alatt.
Ha érdekelnek, hogy miket szerkesztettem akkor, itt megtalálod a képeket, kattints!

Most akkor ugorjunk vissza a Canvához!

Hogyan, mire használhatod?

Használhatod a telefonodon a Play áruházból letöltve: okostelefonról Play áruház applikáción belül/keresés/canva, majd letöltöd a mobilodra, megadod a regisztrációs adatokat (lehet email címmel, Facebookkal), kiválasztod a neked megfelelőt.
Vagy a számítógépeden kattintasz ide: https://www.canva.com/

Itt is kéri a regisztrációs adatokat, akárcsak a mobilodon.

Mégis melyik felületet válaszd?

Mindkettő tökéletes lehet.

Gépről azért szeretek vele dolgozni, mert jobban látom a szerkesztést, lehet, hogy kicsit macerásabbnak tűnik, érdemes kipróbálnod Neked is, aztán majd eldöntöd hogyan tovább.

Amikor elkészítetted a munkád, kattints a: „Share” gombra, kicsit lejjebb görgetve a „Download” gombra kattintva letöltheted Png, Jpeg, PDF, MP4, Gif-ként, ahogy neked szükséged lesz rá. Mindezt a számítógépeden egy külön mappában érdemes gyűjtened, hogy könnyebben fel tudd majd tölteni a weboldaladra vagy más online felületedre.

Gyakorlatilag mindent tud...

Ha itt vagy a felületén, akkor láthatod, hogy mennyi variációra képes leszel vele a tökéletes végeredményt elkészíteni. https://www.canva.com/

Videó, prezentáció, logo, Instagram poszt, portré, önéletrajz, poszter, oklevél, levelek, háttérkép, névjegykártya, Facebook képek, képeslap, és megannyi lehetőség, melyeket profi módon elkészíthetsz, és utána felhasználhatsz akár a weboldaladon, akár a közösségi média felületeiden is.

Ingyenes, és fizetős része is van:

Rengeteg ingyenes eleméből tudsz választani: képek, grafikák, templates-ek közül, amire figyelj, mikor választasz, mert van köztük fizetős is. Ha fizetős, egy kis korona jelzi, hogy nem ingyenesen használható.

Lehetőséged van saját képpel is dolgozni, ehhez fel kell töltened a Canvába a képet úgy, hogy a gépedről betallózod az „Uploads”-szal, megkeresed a képet a gépeden, majd feltöltés. Ez után beilleszteni az elkezdett munkádhoz: (pl: Instagram poszt)-hoz.

✨ A Canva gyakorlása mellé egy napindító Podcast.

Kezdjük is el!

Kattints ide: https://www.canva.com/

Most jobbra, fent ide: „Create a design”: itt választod ki, hogy milyen kép készüljön.
Pl: Instagram poszt: 1080×1080-as méretben.
Legyen ez az első, amit elkészítünk!
Kattintás után ad egy üres négyzetet, amit jobbra látsz, ezen fogunk dolgozni, úgy képzeld el, mint egy üres rajzlapot!

Most balra kiválasztunk egy grafikát az „Elements/Graphics”-be beírtam angolul: straw hat, (ami egy sárga, masnis szalmakalap, ezt választottam a képhez).
Rákattintunk, és már ott is van a helyén, a képen, amiből a poszt lesz. 😍

Most megnagyobbítjuk a szalmakalap méretét, középre helyezzük a lapunkon. Láthatjuk, hogy jelenleg melyik a két szín, amit használ a kép (narancs, citromsárga). Ha szeretnéd más színekre lecserélni, akkor egyszerűen, bal oldalon, a narancssárga szín melletti négyzetre kattints, a plusz jelre, majd írd be a kívánt színkódot!

Egy kicsit dobjuk fel a képet egy háttérrel! „Backround color” (Nálam a weboldal sötétebb színe lett a háttér színe #5c0000). Kész.

Jön egy világosabb szín, amivel még díszíthetjük a képet. Ehhez balra az „Elements”-re katt, majd a 3. ábrára katt, ez lesz a háttér, amit mindjárt színezünk tovább.
Most középre igazítjuk a hátteret, akkora méretre húzzuk, hogy a szalmakalap szépen beleférjen.

A hátteret középre állítjuk, ezután saját színt adunk neki.

Fent „Shape”, balra „Add a new color”=saját színt állítunk be, ami nekem a weboldal alap háttérszíne.

Most katt a világos háttérre, jobbra, fent a 3 pontra, majd a „Position”, és a „Backward”-ra.

Most a világos háttér előre került, így majd könnyebben írhatunk rá.

Végül az utolsó feladat van hátra, megírjuk a képet. Balra a „Text”-re kattintunk, majd kiválasztjuk a betű fajtáját, végül a színt is beállítjuk, és jöhet a szöveg!

Elkészült a kép, kattints rá! Nincs más hátra, mint letölteni, megosztani a kívánt felületen.
Rengeteg lehetőség van a Canvában, ezért gyakorolj, kísérletezz vele, hogy egyre jobb képeket szerkeszthess!
Jó alkotást kívánok hozzá! 😍

✨ Ne gondolkodj rajta sokat!

Kezdj bele a képszerkesztés aktív használatába!

Köszönöm, hogy végigolvastad a cikket! További szép napot! Csilla

Képszerkesztés-munkáim

Minden a képszerkesztéssel kezdődött...

A régi, és az új találkozása…

Ebbe a bejegyzésbe kedves Olvasó, hoztam azokat a képszerkesztés munkáimat, melyeket jó néhány éve készítettem (2006-2007), hogy egy kis inspirációval segítselek Téged.
Mindegyik kép képszerkesztő programok segítségével készült.
❤️ A bal oldali kép Canvával, ahogy a blogbejegyzés többi grafikája is, és ez friss.

Legelőször 2006-ban találkoztam Barbarával ❤️ akinek a képei úgy “elvarázsoltak”, hogy akkor azt éreztem ezt nekem meg kell tanulnom, ki kell hoznom belőle a maximumot. Így aztán rengeteg időt foglalkoztam vele, tanultam, kikapcsolódtam vele, ezért ajánlom most Neked is, itt a blogbejegyzésben. Akkor még 2 képszerkesztő programot használtam, de mára már bővítettem a listát. Kattints a választott képre, utána egérrel jobb klikk, kép megjelenítése, és megnyílik eredeti méretében.
Nézegesd meg őket, kezdj el Te is képszerkesztéssel foglalkozni!

"Azért, mert a kreatív tevékenység a legjobb kikapcsolódás, fejleszti a gondolkodást."

Jöhetnek a látnivalók?

3 db zenés karácsonyi podcast:

Kreatív képszerkesztéseim:

Pici képdarabokból összeállított kreatív képek. Rajtuk keresztül tanultam meg a képszerkesztés lépéseit.

Kattints a választott képre, utána egérrel jobb klikk, kép megjelenítése, és megnyílik eredeti méretében.

Scrapbook képszerkesztéseim:

A kis modellek saját gyerkőceim ❤️
Egy gyerkőc, egy képkeret, néhány képdarabka, és elkészült az albumba tehető/ajándékba adható kép. Kattints a választott képre, utána egérrel jobb klikk, kép megjelenítése, és megnyílik eredeti méretében.

Füzetborítók a gyerkőc füzeteire:

Iskolakezdésre készítettem ajándékba a gyerkőcöknek.

Kattints a képekre, nézd meg nagyobb méretben!

Címkék a gyerkőc könyveire, füzeteire:

Órarendek suliba:

Levélpapírok

Online képeslapként volt elküldhető képszerkesztéseim:

Képeslapküldő oldalamról innen elküldheted, kattints! Sajnos a weboldalt megszüntették.

✨ A bejegyzést végig olvasva már láthatod a képszerkesztés mennyi kreativitást rejt magában. Nos? Te is belekezdesz?

Ha ezek után még tanácstalan vagy hogyan is kezdj bele, írj nekem ✍️ szívesen segítek.

Köszönöm, hogy végigolvastad a cikket! További szép napot! Csilla

Tervezz előre!

Tervezz előre!

Avagy a napok, hetek, hónapok megtervezése

Amikor te is otthonról dolgozol kedves Olvasó, ahogyan én is, kell, hogy legyen egy olyan terveződ, amibe mindent bele tudsz írni.

Erre vagy a régi bevált módszert használod, a papír alapú naptárad vagy az online google naptárt.
Bármelyiket is választod tökéletes eszközök lehetnek arra, hogy ne csússz el a feladataiddal.

Hogyan tervezd meg a tartalomkészítést?

Mivel nincs minden nap olyan, hogy megírsz 1-1 db bejegyzést, posztot, hírlevelet, így a naptárba előre meg tudod magadnak határozni, hogy melyik nap milyen feladatokat fogsz elvégezni annak érdekében, hogy haladj a kitűzött célod felé.

Ehhez hoztam egy segítséget, hogy könnyebben el tudj vele indulni, ha eddig nem így gondoltál rá. Fűzd össze fajtánként a feladatokat, mint ha egy könyvcsomag lenne előtted! Mondjuk így:

  • Pl: Hétfő: 3 db már meglévő fotó megszerkesztése Canvában vagy Photoshopban, hozzájuk a szöveg megírása a közösségi média posztokhoz.
  • Kedd: napsütéses idő van, irány a szabadba, jöhet a fotózás, hogy később fel tudjuk őket használni, most a cél, legyen meg a „nyers tartalom”!
  • Szerda: esik, benti feladat: hanganyagok felvétele, ami a blogbejegyzésekbe kerül.
  • Csütörtök: 5 db hírlevél készre megírása, időzítésre összeállítva.
  • Péntek: ebook tartalmának elkészítése, ami hasznos lehet az Érdeklődőidnek.
  • Szombat: Pihenés a családdal, mert a feltöltődés újabb és újabb inspirációval segítheti majd a munkádat.
  • Vasárnap: heti tervezés: mit, mikor, hogyan fogsz elvégezni a vállalkozásodban természetesen a rugalmasságot is figyelembe véve.

A feladatokra tökéletes egy-egy napot kijelölnöd amikor csak is ezzel foglalkozol. Mert így megmarad a fókusz, nem aprózódik el a figyelmed.

Mert minden nap kell haladni ahhoz, hogy sikereket érhessünk el!

Egy jó tanács, amit én így követek:

Mindenre lehetetlen fókuszálni, így maximum 3 feladatot ❤️ írj fel magadnak, amit el kell végezned a nap végére! Amikor kész vagy egy-egy feladattal, teljesítetted, pipáld ki, és így szépen nyomon tudod követni a nap végén, hogy mi az, amivel esetleg elcsúsztál. A rugalmasság itt is nagyon fontos, így gondolj rá!

Nem minden nap vagyunk egyforma energiaszinten:

Ezért ha Te is megtervezed a saját napi ritmusod hidd el sokkal könnyebben veszed majd azokat az akadályokat, melyek eléd kerülnek, és nem fogod azt érezni, hogy bár már csak túl lennél rajta.

✨ A bejegyzést végig olvasva már láthatod hogyan is érdemes tervezni. Nos? Te mikor kezdesz bele?

Köszönöm, hogy végigolvastad a cikket! További szép napot! Csilla

Bátran kezdj bele!

Bátran kezdj bele egyedül!

Talán furcsa lesz ez a bejegyzésem...

Most biztosan meglepődsz kedves Olvasó, hogy miért írom Neked ezt a tanácsot, és nem az ellenkezőjére invitállak, hogy készíttesd el a weboldalad vagy a blogod, ahol olyan tartalmakat oszthatsz meg az Érdeklődőiddel, Követőiddel, Vásárlóiddal melyeket Nekik szánsz. Mindjárt megérted, olvass tovább!

Kétféle beállítottságú ember létezik:

Egy: azok az emberek, akik nem kívánnak a technikai részletekbe belemenni, nekik az a fontos, hogy az elgondolásukat meg lehet -e valósítani. Ezért azt választják, hogy a kiválasztott kivitelező készítse el nekik, amire szükségük van.
Kreatív marketing kivitelezőként ebben segíthetek
a számukra.

Kettő: azok az emberek, akik szívesen tanulnak meg újabb dolgokat a haladásukhoz, és ezért belevágnak a weboldal/blog készítésébe is, mert érdeklődnek felőle.
Én is így kezdtem annak idején sok-sok éve. ❤️ Itt elolvashatod honnan is indultam.

Ha ezt a bejegyzést olvasod, akkor Te is tanulni szeretnél.

Milyen lehetőségeid vannak erre?

Rengeteg ingyenes anyag van az interneten, mellyel sok időt eltölthetsz, és egyáltalán nem biztos, hogy olyan gyorsan haladsz majd az eredmények felé, ahogy azt még az elején elképzelted.
Ezért a legjobb lehetőség erre, ha kiválasztod a számodra legmegfelelőbb segítséget (akár egy tanfolyam, akár egy személyes segítség) formájában, és elindulsz a megvalósítás felé.

Miért jó mégis ha egyedül kezdesz bele?

Mert akkor Te magad látod majd a határaidat: mi az amit el bírsz végezni, és mi az, amivel már egyáltalán nem tudsz mit kezdeni, és akárhogy nézed is, mindenképp valaki kell melléd, aki mutatja az irányt, mit, hogyan lépkedj.

Három dolog szükséges ahhoz, hogy elindulj:

Elszántság: határozd el, hogy megcsinálod!
Türelem: nem csak elkezded, de kivárod az eredményeket is.
Cselekvés: nem csak elképzeled, hanem meg is valósítod az elképzeléseidet.
A három dolog együttese hozza majd meg számodra a kívánt eredményeket. ❤️

Ha már egyedül indulsz el az úton...

Ne hagyd abba, folytasd a weboldal összeállítását vagy a blog írását, és figyeld a visszajelzéseket, mert rengeteget segít majd Neked abban, hogy lásd jó irányba haladsz -e tovább.

Mert ahogy szokták mondani: mindig lesz lehetőséged változtatni...❤️

Mert ha nem úgy alakul mégsem, pedig Te mindent megtettél az eredményekért, akkor még mindig választhatod azt a lehetőséget, hogy segítséget kérsz ahogy fentebb írtam róla, akár tőlem is, ha úgy érzed én vagyok erre a legalkalmasabb.

✨ Ugye milyen jól hangzik? Gondold át!

Kezdj bele Te is, tedd meg az első lépéseket! A hogyan kérdésedre nézd meg a többi blogbejegyzést is, gyűjts belőle információkat, inspirálódj!
Itt találod a bejegyzéseket, kattints!

✨ Nos? Te mikor kezdesz bele?

Köszönöm, hogy végigolvastad a cikket! További szép napot! Csilla

Tartalom készítése weboldalra, blogra

Tartalom készítése weboldalra, blogra

Most beszéljünk egy kicsit a tartalomkészítésről!

Még mielőtt belekezdesz a weboldal készítésébe kedves Olvasó, érdemes azon elgondolkodnod, mit is szeretnél kommunikálni az embereknek.
A suliban annak idején tanultunk fogalmazást, volt nyelvtan óra, ahol az alapokat mutatták meg, majd kérték tőlünk számon, így már az első lépések meg vannak, gondolom Te is emlékszel még ezekre. ❤️

De ahogy az lenni szokott: A kezdeti időszakban nem jön olyan gyorsan a téma a tartalomkészítéshez, ezért vagy időt szánsz rá, hogy belerázódj, vagy kiszervezed ezt a munkát egy szövegírónak aki a mondanivalódat elkészíti Neked, Te pedig feltöltheted majd a weboldaladra, blogodba, a közösségi médiába.

Igen ám, de ha mégis úgy döntesz mert szeretnéd kipróbálni Neked is menne -e, akkor türelmesnek kell lenned, akár egy süti elkészítésére gondolsz.
Ott is be kell vásárolnod az alapanyagokat, ha épp nincsenek otthon készleten, ki kell mérni a recept alapján az összetevőket, aztán összekeverni, és végül mehet a sütőbe ahol még valamennyi időt várakozni kell az alap tészta elkészüléséig. Ezután ha már kihűlt, jöhet a díszítés, és csak ezek után kóstolhatod meg milyen is lett a végeredmény.

Láthatod, a folyamat itt is időigényes:

Ugyanez vonatkozik a tartalomkészítésre is. Itt is nagyon fontos a türelem, és az eredmények figyelése, hogy mire érdemesebb nagyobb hangsúlyt fektetni ahhoz, hogy a tartalmaid elérjék azt a célt, amelyekre szánod őket.

Nézzük tovább! Milyen tartalmakat készíthetsz:

Ha szeretsz írni, akkor jöhetnek a kreatív bejegyzések, mindezeket képekkel színesítve. Ehhez segítséget ebben a bejegyzésben találsz, nézd meg, kattints!
Képeket letölthetsz ingyenes lelőhelyekről, például innen, kattints, vagy Te magad készíted el őket.
(Nem sokkal több idő elkészíteni egy saját képet, mint egy megfelelőt keresgélni az ingyenesen letölthető helyekről).

Lehetnek videós tartalmaid is:

Ha a képet készíts, és ezzel dolgozz tovább úgy érzed nem a Te világod, inkább jobban szeretsz videókat készíteni, akkor vágj bele, csináld!
A videóidat felveheted a mobiloddal vagy egy kamera segítségével. Mindez persze az eszközeidtől függ.

Aztán!

Készíthetsz videót, ahol Te vagy rajta munka közben, ezzel egy kis bepillantást nyerhetnek a Nézőid a tevékenységedbe.
Vagy egy élő videót, ahol valami fontos információt adsz át az Érdeklődőidnek.
Gondolkodhatsz még tanításra készített videókban is a munkádhoz kapcsolódóan.
Itt is többféle tartalomra gondolhatsz, ezek inspirációk, hogy lásd a lehetőségeket.

Ha hanganyagban gondolkodsz:

Ha inkább hanganyagokat szeretnél készíteni, és azokat megosztani, akkor ehhez jó ha van egy külső mikrofonod, amit a gépedhez csatlakoztathatsz, így kiszűrve a körülötted lévő zajokat. Segítségével a felvett anyagaid tiszták, olyan minőségűek lesznek, amit szívesen hallgatnak majd meg az Érdeklődőid.

Ha valami könnyebb, egyszerűbbet szeretnél:

Akkor érdemes kipróbálnod a gépeden lévő Office programok közül is az egyik kedvencemet, ami a Power Point.

Ha megnyitod a programot láthatod mennyi dologra használhatod.

Készíthetsz vele olyan videókat, melyeket diaként megszerkesztesz, majd videóba átkonvertálod, és mehet a weboldaladra/blogodra. A szerkesztőben adhatsz még hozzá zenét vagy felvett hanganyagot is. Például ahogy itt látod nálam, kattints!
Videóváltozatok lehetnek még: ahol egy képet lát a Célközönséged, elolvashatja a rajta lévő szöveget, és a hangodat hallhatja, ami a videó alatt hallatszik. Szuper lehetőség, ha videóban, képben, hangban szeretnéd a tartalmadat összekapcsolni, majd kommunikálni.
Érdemes kipróbálnod! ❤️

✨ Ugye milyen jól hangzik? Mennyi lehetőséged van a tartalomkészítésre?

Próbáld ki egyiket, másikat, vagy akár mindet, és juttasd el a tartalmaidat az Olvasóidnak, Követőidnek!

Köszönöm, hogy végigolvastad a cikket! További szép napot! Csilla

 

Gyűjts inspirációt!

Gyűjts inspirációt!

Mire is gondolok konkrétan?

Amikor szeretnél tartalmakat készíteni a weboldaladra/blogodra sokszor Te is tanácstalan vagy, hogy rendben, értem amit mondasz, de honnan legyenek ötleteim?

„Levélírásban igaz, hogy jó vagyok, de még sosem írtam olyan szöveget amit bárki meg tud nézni az online térben.”

Tulajdonképpen miről is kéne nekem blogot írnom?
„Hogyan találjam meg azt az ötletet amiről olyan cikkeket írhatnék, ami sok embernek hasznos lehet?”

Mert hát valljuk be őszintén!

Blogot írni nagyon kreatív tevékenység, de nem mindenki tudja hogyan is kezdjen bele.

Ezért arra gondoltam, hogy segítségképp leírom hogyan találsz olyan ötleteket, amiről írhatsz.

Az igazság az, hogy a téma ott van a szemünk előtt csak észre kell venni! Mondhatnám azt is, hogy „le kell érte hajolni.”

Emlékszem nekem is mennyi fejtörést okozott az első Facebook poszt megírása.

Hogyan indultam el?

Amikor úgy láttam, hogy most jött el az idő a blog írására, azt fogalmaztam meg akkor, hogy olyan témákat fogok megírni, ami engem is nagyon sokszor foglalkoztatott, és így másoknak is segíthetek azzal, ha megosztom. Így ez volt akkor az első lépés, amihez már csak a képeket kellett elkészítenem a bejegyzések mellé.

További ötletekhez megnéztem több olyan weboldalt, ahol blogot is ír a szerzője, milyen témákról, hogyan ír, ez is egy jó kiindulási alap lehet, inspirációnak tökéletes lehet még az elején. Ahogy elkezded a blogod írását, majd azt veszed észre, egyre több téma kezd körvonalazódni, amit szívesen leírsz.

Írhatsz például ezekről a témákról is:

  • Miért volt érdemes elkezdeni azt, amivel foglalkozol?
  • Mi motivál a munkád során?
  • Miben lehetsz a tökéletes segítség, és miért?
  • Mi a legfontosabb a munkádban?
  • Írd le a sikertörténeted!
  • Ügyfélélmény megosztása.
  • Készíts olyan videót, amiben megmutatod hogyan használhatják a terméked!
  • Mutasd meg azokat a könyveket, amelyeket elolvasása nagy hatással voltak rád!
  • Írj a motivációdról!
  • Egy kis betekintő: hol/hogyan dolgozol?

Az első bejegyzések óta eltelt néhány év, és azt vettem észre, nagyon szeretek az írással foglalkozni. ❤️

A legjobb ebben, hogy a tartalomkészítésre van néhány apró bevált módszerem, amivel meggyorsíthatom a folyamatot. Kíváncsi vagy rá, hogy mi az ami segít az írásban, és a szerkesztésben?

✨ Ami Neked is segíthet:

Nálam sem jön minden nap egy újabb ötlet.

  • De amikor eszembe jut egy bejegyzésnek való cím, gyorsan beírom magamnak a telefonomba a jegyzetek közé, hogy mielőtt még neki állok a napi feladataimnak nehogy elfelejtsem.
  • A témákat folyamatosan gyűjtöm, írom, hogy a tartalomkészítés sokkal gyorsabb legyen.

Így arra biztatlak Téged is, hogy ha már a telefon a minden napunk (vagy mondhatnám minden percünk) része, akkor erre is érdemes időt fordítanunk.
Pár perc (se) az egész, és hidd el sokkal könnyebben, gördülékenyebben fogod megírni a bejegyzéseidet/posztjait, és nem azt kérdezed majd magadtól, hogy „mit írjak?

✨ Összefoglalva tehát: Mobiltelefon a kézbe, jegyzettömb/messenger kinyitva, és mehet a gondolat, hogy szárnyaljon a bejegyzésed. Ugye milyen egyszerű?

Ha ezek után még tanácstalan vagy hogyan is kezdj bele, írj nekem ✍️ szívesen segítek.

Köszönöm, hogy végigolvastad a cikket! További szép napot! Csilla

A weboldal színei

Hogyan válassz színt a weboldaladra?

Biztosan Te is sokszor találkoztál olyan cikkel, ahol a weboldal színeiről írtak, és gondolkodóba estél, hogy neked vajon melyikre is van szükséged.
 
Ehhez hoztam egy kis segítséget, érdemes végigolvasnod, és mire a cikk végére érsz, azt fogod észrevenni, hogy nem is olyan bonyolult, mint amilyennek első ránézésre gondoltad.

Nézzük is meg az indulást!

Amikor az interneten rákattintasz egy weboldal linkjére, és megnyílik, az első, amit meglátsz az oldal színei, amik valljuk be őszintén nem minden esetben olyanok, amilyennek számítottál rá. Így akkor, ott, abban a pillanatban, már el is döntöd, hogy maradsz -e az oldalon, körbe nézel vagy alapból bezárod, és újabb keresést indítasz, mert az az oldal bármilyen dolgot is kínál nem hozzád „közeli”.
Gondolom a „megyek egy másik oldalra” lesz a válaszod.

Mint láthatod, a weboldal érzéseket vált ki a Látogatóból, és nagyon nem mindegy, hogy milyeneket. Ha a tartalmat összhangban látod a színekkel, akkor nagy valószínűséggel el kezdesz böngészni.

Ezért is ilyen fontos a megfelelő színválasztás a weboldal legelső lépcsőjeként.

Egy kis napindító hanganyag a színek mellé, hogy jobban menjen a munka. Készen állsz?

Jöhetnek a színek egy kicsit közelebbről is? Nézzük meg milyen érzést válthatnak ki.

✨ A fehér szín: a tisztaság/egyszerűség/kifinomultság/egészség színe. A leggyakrabban használt háttérszín.

✨ A fekete szín: erő/hatalom/elegancia színe. Arany színnel párosítva nagyon elegáns hatást érhetünk el vele.

✨ A szürke szín:
semleges szín/nyugodt hatást kelt/egyensúlyt fejez ki.

✨ A sárga szín: meleg színnek számít. Optimizmus/világosság/vidámság/energia/kitűnik a tömegből.

✨ A narancssárga szín: barátság/vidám/bizalmat árasztó szín. Boldogság/magabiztosságot sugároz/lelkesedést/melegséget/izgalmat közvetít/cselekvésre buzdít.

✨ A piros szín: izgalmas/fiatalos/bátor/nagy hatása van az emberekre/szenvedélyt/szeretetet szimbolizál.

✨ A kék szín: bizalom/megbízhatóság/erő/nyugalom, megbízhatóságot a jellemzője.

✨ A zöld szín: a természetből van. Béke/egészség színe. Megnyugtató érzést kelt/megbízhatóságot, nyugalmat képvisel.

✨ A barna szín: föld szín, a természet/megbízhatóság színe. (Nekem is az egyik kedvenc színem a sárga mellett ❤️).

Generátorok, melyek a színválasztásodban lesznek segítségedre. Kattints a linkekre!

✅ Melyik szín melyik színhez passzol? mycolor.space Link

Itt a géped egerének segítségével tudsz színt választani. paletton.com Link

✅ colorzilla.com Ezen az oldalon a weboldaladba illeszthető kódot mutatja meg Link

Színkód generátor: w3schools.com
Itt rákattintasz egy színre, és már mutatja is a kódját, amivel tovább dolgozhatsz a weboldaladon. Link.

✨ Összefoglalva tehát:

Még a weboldal vagy blogod indulása előtt érdemes kiválasztani azt a két fő színt, melyet az oldalad színeiként szeretnél használni, mert ezek adják meg a harmóniát. Érdemes, és tanácsos ezeket a generátorokat kipróbálnod, és használnod, hogy olyan weboldalad legyen, melyet szívesen látogatnak meg az érdeklődők.

Köszönöm, hogy végigolvastad a cikket! További szép napot! Csilla

A weboldal cookie-kat használ, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A weboldal további használatával jóváhagyod, hogy cookie-kat használjunk. További információ.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezettek a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal elfogadod a sütik használatát.

Bezárás.