fbpx

Nem csak mutatom, csinálom is:

Amikor még "kézzel" küldtem ki minden egyes Ebookot... Az első lépések:

Képzeld el, hogy 2018-at írunk, elkészítettem a legelső ebookot, amit itt bejegyzésben látsz, mert azt láttam, hogy van rá igény, így 2 hét alatt összeállítottam sok-sok hasznos információval, Landing oldal, feliratkozási űrlap (Listamester), és kitettem a Facebook oldalamra.
Majd a feliratkozás után a letölthető ajándék ebookot a megadott címre új emailként a levelező rendszeremből küldtem ki, mert nem tudtam, hogy (csatolmányként is lehet), végül statisztikát készítettem magamnak (Wordben), hogy lássam, ki-mikor iratkozott fel, mikor küldtem neki a mailt. Gondolhatod mennyi idő volt…

🙏 Ezzel a módszerrel azért így is lett 28 Feliratkozóm. Akikért nagyon hálás vagyok a mai napig is!

Ezzel a képpel kezdődött a hírlevéllista építése.

Ezt a képet Photoshopban szerkesztettem.

Pedig akkor még nem volt mögötte jól felépített tervezési folyamat, amikor elhatároztam, hogy most nekiállok, és megírom az ajándékot, első lépésnek indult, hogy lássam az eredményt.
De azt vettem észre 2 nap után, hogy jött egy feliratkozó. Majd utána megint újabbak jöttek, két héten belül. Nagyon örültem neki, de ezt így nem lehetett adminisztrálni, mert plusz időt vont el a napokból. Ezért azon gondolkodtam, hogy valahogy automatizálni kell a folyamatokat, így megtanultam a Listamesterben/SalesAutopilotban az időzített levelek kiküldését csatolmánnyal együtt, hogy ne kelljen minden percben figyelnem plusz időben az ebookok “átadását”: valaki helyettem tegye ezt meg!

A két rendszer hasonló, ezért érdemes időt szánni a velük való munkára.

🙏 Jelenleg is több különböző tartalom fut párhuzamosan, automatizáltan: (ebook, hanganyag, konzultáció, megrendelési folyamatok) a hírlevélküldő rendszerében.

Természetesen mindent el kellett készítenem: (anyagok, rendszerek felépítése, képek szerkesztése), ami nem hipp-hopp lett, de ha azt nézem, hogy egyszer dolgoztam vele, és akárhányszor fel tudnak rá iratkozni az Érdeklődők, és én már nem kell, hogy jelen legyek ehhez, már akkor megérte. Igaz? Te mit gondolsz?

Most már nyugodtan hagyom, hogy a rendszerek “maguktól” menjenek, a beállításokat követve.
Ehhez mindent mielőtt élesítek letesztelek, feliratkozom mindenre, hogy lássam, a Feliratkozóimat olyan úton vezeti -e végig a folyamat, ahogy az, az eredményekhez szükséges.

Ez a legfontosabb! Mert hiába egy rendszer megépítése, ha nem hozza a kívánt eredményeket!

✨ Hogyan legyen több időd email automatizálással? Ebook/blogcikkek

Most már láthatod, hogy nem volt egyszerű az indulás...

De mégis azt érzem, hogy ennél jobb döntést nem hozhattam volna, hogy belekezdtem a saját hírlevélküldő rendszerem megépítésébe, ami azóta is folyamatosan, sikeresen hozza a hírlevél feliratkozókat.

Mi ahhoz, hogy Neked is sikeres legyen a rendszered?

  • Ismerd azokat az embereket, akiknek a tartalmaidat szánod!
  • Olyan segítséget készíts nekik, amit szívesen kérnek, és ehhez megadják az elérhetőségüket: név, email cím.
  • Gondolkodj el azon, hogy mi lesz a téma, amit a hírlevélbe írsz majd.
  • Mikor szeretnéd, ha az elkészült leveleidet megkapják a Feliratkozóid.
  • Hányféle tartalom lesz, amihez a címlistád szeretnéd folyamatosan bővíteni.
  • Ki fogja a rendszert kezelni: Te dolgozol majd vele vagy kiszervezed a munkát egy szakembernek.
  • 1-1 olyan nap, amikor a hírleveleid tartalmát előre elkészíted.
  • Végül, olyan hírlevélküldő szoftver, amivel szívesen ismerkedsz meg ahhoz, hogy egy idő után magad is elboldogulj vele.

✨ Ne gondolkodj rajta sokat!

Kezdj bele, mert az idő halad, és minden nap távolodsz a céljaidtól!

Köszönöm, hogy végigolvastad a cikket! További szép napot! Csilla

Szólj hozzá!

A weboldal cookie-kat használ, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A weboldal további használatával jóváhagyod, hogy cookie-kat használjunk. További információ.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezettek a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal elfogadod a sütik használatát.

Bezárás.