Hogyan kapcsolódik ez a mai bejegyzésem a türelemhez?
Pár napja beszélgettem egy Ismerőssel: Alettával, akivel már régóta tervezgetjük, hogy elkészítjük a weboldalát.
Megvan az ötlet, hogy mihez szeretné, de mégis nehezen indul neki, hogy belekezdjen.
Olyan sokszor átbeszéltük már, hogy kezdje el leírni a gondolatait vagy mondja rá legalább a mobiljára, hogy ez alatt az idő alatt már fent is lenne a weboldala az interneten.
Amikor egy weboldal vagy blog elindul senki nem tudja neked pontosan megmondani Aletta, hogy mikor is lesz majd az az eredmény, melyet el szeretnél érni. Attól is függ, hogy mennyit, és hogyan foglalkozol vele.
Mindenre várni kell, így a látogatottságra is.
Ahhoz, hogy legyenek az oldalon akik megnézik, elolvassák a tartalmaidat meg kell mutatnod másoknak is.
Itt arra gondolok, hogy az Instagram, Facebook, Youtube vagy még sorolhatnám felületeiden kommunikálnod kell, hogy a weboldaladon elérhető vagy.
Kiteszed a posztokat, beszélsz róla ahol csak jössz-mész az Érdeklődőidnek, felkelted a kíváncsiságukat!
Többféle tartalmat is készíthetsz: képes tartalom, hanganyag, videós anyag most amik az eszembe jutottak így hirtelen. Ezekről írtam egy-egy bejegyzést, olvasd majd el, hátha ezzel lendületet kapsz a továbblépéshez. ❤️
Ha igazán szeretnél eljutni az Érdeklődőidhez drága Aletta, akkor a napi fél óra vagy ha egy órád marad ezt az időt a tartalomkészítésre fordítsd, hogy jöjjenek az eredmények!
Ha úgy döntesz egyedül kezdesz a tartalomkészítésbe, vágj bele, kezdd el! Tedd meg az első lépést! Hidd el utána sokkal bátrabban teszed meg a következő lépéseket, mert meg lesz a sikerélményed. ❤️
Nagyon sokszor feladhattam volna én is, de nem tettem, pedig nekem is jöttek a nehézségek.
Te is szereted ezeket a gondolatokat?
“Minden nap új erőt és új gondolatokat hoz.”
Ha igen, kérd a napi morzsákat, kattints!
Ha ezek után még tanácstalan vagy hogyan is kezdj bele, írj nekem ✍️ szívesen segítek.
Köszönöm, hogy végigolvastad a cikket! További szép napot kívánok!
A weboldal cookie-kat használ, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Elfogadom
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezettek a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal elfogadod a sütik használatát.